Egy nyúlfarkfű első ránézésre nem tűnik túl különleges növénynek, de a látszat, mint olyan sokszor, most is csal. Ha nem lenne ilyen jellegzetes virágzata, könnyen egy egyszerű pázsitfűfélének, gyomnak gondolnánk. A nyúlfarkfű nemzetségének magyar nevét a tömött bugavirágzatáról kapta, ami leginkább egy nyúlfarokra hasonlít. Reliktum jellegű növény, ami azt jelenti, hogy egy régebbi, más növény és állatvilágú földtörténeti korból maradt itt.
A pázsitfűféle elnevezéssel nem állunk messze a valóságtól, mert ez a növény tényleg pázsitfű, vagy másnéven perje, de a nyúlfarkfüvek nemzetsége meglehetősen különleges. Több faj alkotja ezt a nemzetséget, van belőle budai, erdélyi, lápi, magyar, tarka és törpe nyúlfarkfű. Ezekre a fajokra az a jellemző, hogy annak ellenére, hogy közös őstől származnak, az élőhelyükhöz alkalmazkodva átalakultak más fajjá. Vagyis a budai nyúlfarkfű ami a Pilisben és a Budai-hegységben található meg nem él nem máshol, ha innen eltűnik, nem egyes példányok, hanem maga a növényfaj tűnik el.
A budai nyúlfarkfű általában a mészkő és dolomitsziklák északi oldalán él, a 20-40 cm magas növény így alkalmazkodott a meleghez. Merev tapintású levelei 3 mm szélesek, a közepüknél és szélükön világos csíkkal. Márciustól májusig virágzik, bugavirágzata fénylő, acélkék színű. A Budai-hegységben megtalálható a Tündér-hegyen és a Sas-hegyen is. Közeli szomszédja a kora tavasszal virágzó leánykökörcsinnek. Nem túl fotogén növény, de nagy tömegben látványosak a szélben lengedező nyuszipamacsra emlékeztető virágok.
Ha tetszett a cikk, használd a megosztás gombokat. Kövesd a Forest & Fruit blogot a Facebookon is!
