1000 lépcső útja – 1. rész

Tavalyelőtt kezdtük el feltérképezni és bejárni Budapest 42 kilométeres zöld folyosóját a Budai Zöldet, idén pedig leírjuk, hogyan bontottuk szakaszokra az útvonalat és azt is, ha arra járunk mit érdemes megnézni, felfedezni. Eredeti tervünkkel ellentétben végül egy év alatt nem jártuk végig a teljes távot, igaz helyette minden hónapban visszatértünk a Forest&Fruit Naptár 2018 nevezetességeihez és felfedeztük hogyan változik észrevétlenül, de nyomon követhetően a természet

A túra során eddig minden alkalommal a Gellért-hegy irányából haladtunk Nagykovácsi felé és továbbra is így fogunk tenni. Két túra és néhány kilométer megtétele után jutottunk el a Duna partjától a Városmajorig. Persze, lehet gyorsabban is haladni, sőt maratonfutóként mindössze 4 óra is megtehető a Gellért-hegy Nagykovácsi táv. De a túrázás nem az a sport, mi lassan, de alaposan haladunk. Most a Városmajorból indultunk és néhány száz lépcsővel később Istenhegyre értünk fel, áthaladva a Budai-hegységben most már zárványként létező Kis-Sváb-hegy Természetvédelmi Területen

Soha nem tudtam elképzelni, hogy a Budai Zöld hogyan ér fel a zajos Krisztina körútról a valamivel csendesebb Normafához, habár sejtettem, hogy lépcsős, kaptatós a túrának ez a szakasza, végül kiderült, – megszámoltuk –  ezer lépcsőn keresztül vezet az út. A túra ezen szakaszát még tavaly három novemberi hétvégi nap alatt jártuk le. Tény, nem siettünk, a megtett táv összesen nem volt több, mint 8 kilométer, a szintemelkedés viszont jelentős, 140 méterről jutunk el a 479 méter magasan lévő Normafához.

1000lepcsoutja03.jpg

A túrát a Városmajorban kezdtük, a parkon átmentünk és Koós Károly szobránál lépcsőztünk fel a Városmajor utcára, majd elindultunk a Budapest egyik legmeredekebb utcáján az Alma utcán. Akit hidegen hagy a Budai Zöld és néhány érdekes épület, az nyugodtan mehet tovább az Alma utcán, tapasztalatból írjuk, rövidebb és kicsit pihentetőbb úton fog felérni a Kis-Sváb-hegyre. Mi követtük az zöld jelzést és a kissé lejtős Bíró utcában folytattuk az utat. A Ráth György, Tóth Lőrinc, Istenhegyi út és Határőr utcák által határolt területen áll az Árkay Aladár által tervezett Bírák és Ügyészek lakótelepe. A Kis-Sváb-hegy déli lejtőjén több, mint 100 évvel ezelőtt kialakított különleges kísérleti telep lakóinak foglalkozásáról ma már csak az utcanevek árulkodnak. Akkoriban a városvezetés támogatásával a filoxéra miatt kipusztult szőlőültetvények helyén a felparcellázott területeken épült villákat, bérházakat magasabb társadalmi státuszú, tehetős polgárok vették birtokba, az Bírák és Ügyészek egyesületének tagjai. A tömegközlekedés és az úthálózat fejlődésével Budának ez a része nem volt már nehezen és költségesen megközelíthető a múlt század elején, így a tehetősebb polgárok szívesen költöztek ki a Belvárosból a modern épületekbe. Az lakótelep házai különböző, egyedi stílusban, de hasonló elrendezéssel, tágas terekkel épültek, habár az építésük utáni viharos évtizedek miatt belső felosztásuk némileg átalakult, érdemes a egy sétát tenni ebben a városrészben ma is. ITT pedig egy remek tanulmány olvasható a telepről.

A Bíró utcából már felsejlett előttünk valamennyi Budapest panorámájából, de látványosabb összképre a Csaba utca sarkán induló lépcső sorról visszatekintve láttunk rá. A Csaba utcát a budai zöld a Városmajor előtt keresztezi, majd az U alakú kitérő után ismét ebben az utcában folytatódik. A Kis-Sváb-hegy meredek oldalára végül 330 lépcső leküzdése után jutottunk fel keresztezve a Ráth György, Határőr, a Goldmark Károly és a Gál József utat. A budai zöld jelzés most már valóban zöldben folytatódik, az 1992-ben védetté nyilvánított Kis-Sváb-hegy Természetvédelmi Területen. A kirándulók mellett a futók és a kutyasétáltatók számára is vonzó ez az elszigetelt pár hektárnyi rész, a keskeny ösvényen állandó a jövés-menés. Az erdőbe belépve viszont a lombjukat lehullajtó fák közül alaposan szemügyre vehetjük a városi panorámát.

1000lepcsoutja05.jpg

A Budai Zöldnek ez a szakasza inkább a szemnek ad élményeket, mert elég csekély része halad a zöldben. Magunk sem hittünk a térképnek, csak a gyerekjátékok megpillantása után jöttünk rá, nem arra kellett volna mennünk. A jelzést követve végül hamarosan magunk mögött hagytuk a Kis-Sváb-hegy Természetvédelmi Területet, majd a János-hegyre panorámás Álom utcán folytattuk a gyaloglást.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Forest&Fruit (@forestandfruit) által megosztott bejegyzés,

A túra többi részében a Budai-hegység magaslataiban és a vidám színekbe öltözött őszi tájban gyönyörködhettünk a Trencsényi úton haladva. A Matyó út végén, az Istenhegyi útnál pedig véget is ért az 1000 lépcsős túra első szakasza.

1000lepcsoutja06.jpg

Összességében zöldben szegény, lépcsőben, panorámában és várostörténetben jeleskedő szakasza ez a Budai Zöldnek, ami bemelegítés lehet egy nagyobb túrához.

A Budai Zöld Túra eddig megtett szakaszai

Ivókúttól víztározóig

Játszótértől játszótérig

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.

 

Egy zöld zárvány Buda szívében

Minden bizonnyal sokan várják az idei első hosszú hétvégét és tervezik, hogy a rendelkezésre álló három napot hogyan és mivel tudják tartalmasan tölteni. Amellett, hogy ezt az ünnepet érdemes méltón megünnepelni, a kicsit hosszabb hétvégében beleférhet egy kirándulás, vagy egy kalandtúra és rossz idő esetén egy régen megvásárolt könyv olvasása. A kikapcsolódásnak, de még az aktív pihenésnek is pont az a lényege, hogy ekkor időt szentelünk a máskor rohanva elvégzett tevékenységeknek és valóban odafigyelünk arra, amit csinálunk. Egy rövid túra, kicsiknek való tanösvénnyel, néhány nagyszerű makrófotó és két remeknek ígérkező könyv az ajánlat a hosszú hétvégére.

Egy zöld zárvány Buda szívében

A Budapestiek közül többen szívesen kirándulnak olyan zöldterületre, ami nincs túl messze a lakóházaktól, jól megközelíthető, de azért ad valami pluszt, ami miatt érdemes felkeresni. A XII. kerület közepén magasodó Kis-Sváb-hegy pont ilyen övezet. A hegy, mint nevéből sejthető méretét tekintve nem túl jelentős nagyságú és valóban, legmagasabb pontja mindössze 258 méterre van a tengerszint felett. A Városmajor felé eső részét meredek sziklafal zárja, míg a másik oldalon a Széchenyi-hegy részének tekinthető, mára teljesen beépült Isten-hegy és Orbán-hegy övezi. Utóbbi nevét a középkorban itt folyó szőlőtermesztés miatt kapta Szent-Orbánról. A Kis-Sváb-hegyet korábban Vérmezőn kivégzett Martinovics Ignácról nevezték el, mára ezt a nevet csupán a hegy déli részének meredek sziklafalában lévő kristálybarlang őrzi. A sváb elnevezés pedig a Buda visszafoglalásakor a várat lövő sváb ágyúkhoz köthető.

Ahogy a gazdag múlt nyomot hagyott a természeten úgy épült be a remek kilátás miatt a hegy területe, és az urbanizáció miatt a Budai-hegység többi részétől elszigetelődött, zárvány jellegűvé vált. 1991-ben a Kis-Sváb-hegy kicsivel több, mint 6,5 hektár nagyságú része természetvédelmi oltalom alá került, amit nem csupán a terület kiemelkedő geológiai értékei, hanem a betelepített tájidegen vagy özönnövények és a zárvány jelleg miatt sérülékeny élővilág is indokolt.

Szeretnél még több, kirándulással, környezetvédelemmel foglalkozó bejegyzést olvasni?
Kövesd a Forest&Fruit blogot a Facebookon és az Instagramon is!

A Kis-Sváb-hegy szabadon látogatható, ráadásul van egy remek tanösvénye, pompás panorámája és számtalan más érdekessége, így egy hosszú hétvégén ideális célpont. A hegyen és a tanösvényen is több alkalommal voltunk már, 2 éve tavasszal azért például azért, mert a lombtalan fák közül remek kilátás nyílik a szemközti Rózsadombra, de túráztunk itt már nyáron és ősszel is. Legelső alkalommal a város majdnem legmeredekebb utcáján lépcsőztünk fel, majd a Gál József úton értük el a természetvédelmi területre vezető zöld jelzést. A hegymenetet elkerülhetjük, ha a 39-es busz Goldmark Károly utcai megállójánál szállunk le, majd a Csaba utcán lépcsőzhetünk felfelé.

A Kis-Svábhegyi Tanösvény mellett elhelyezett 8 információs táblát átolvasva többet tudhatunk meg az erdőjárás írott és íratlan szabályairól, az állat-és növényvilágról, különleges növényekről, és a már említett tájidegen fajokról, a karsztbokorerdőről, sőt gyarapíthatjuk geológiai, geodéziai ismereteinket. A tanösvény egy darabig együtt halad a Budai zöld jelzésével, itt az egyik oldalon erdő, a másik oldalon korlát. Ez utóbbin tényleg nem érdemes átmászni, ez a hegy meredek sziklafalban végződő része. Több helyre a sziklafal fotóit is elhelyezték, tájékoztatva az arra járókat, itt az úton kell maradni.

20190311_slowvacation09.jpg

Egy kereszteződésnél balra kell fordulni, ahonnan felfelé vezet az út. Útközben több kisebb, gyerekek számára készített játékot is láthatunk, jópofa katicát, hernyót és mellé az érdekességekről hírt adó táblát. A hegytető sokáig katonai terület volt, ezek nyoma a mai napig látszik. A Kis-Sváb-hegy legmagasabb pontján egy 22 centiméteres kőhasáb van, ami egy helymeghatározást segítő földméréstani pont van és amit funkciója miatt szigorúan firkálni, rongálni, elmozdítani. Innen valóban csodás panoráma nyílik a városra, jó időben nem csupán Budapest, de a távolabbi hegyek is jól láthatók. 

20190311_slowvacation07.jpg

Innen az út már lefelé vezet a tanösvény tájékoztató táblái mellett. Végül az Álom és a Zalatnai utca sarkánál érkeztünk vissza a lakóövezetbe, ahonnan nyúlfarknyi gyaloglással az Istenhegyi úton voltunk és a 21-es busszal mentünk tovább.

Azok a csodálatos ízeltlábúak – fotóválogatás

Kirándulásaink során általában törekszünk arra, hogy egy-egy területen ne csak úgy átrohanjunk, hanem hagyunk időt pihenésre, letelepedésre, és arra, hogy szemügyre vegyük a körülöttünk lévő természetet. A nyíló virágokat, a szirmok között repdeső rovarokat, a fákon, fűszálakon mozgó parányi élőlényeket. Aki észreveszi a természet fajgazdagságát és a kis méretükben is nagyszerű növényeket, állatokat, talán jobban figyel, és jobban óvja környezetét. A fotókat Vilmos készítette.

Írj és olvass – könyvajánló

A hosszú hétvége arra is kiváló alkalmat ad, hogy olvassunk, tallózzunk a régi kedvencek közül, vagy válasszunk egy új kedvencet. Több könyv ötletünk is van a hosszú hétvégére vagy későbbre, ezekről a szerző vagy a kiadó már most miatt tudjuk, kedvencünk lesz. Március idusán milyen más könyvet lehet leemelni a könyvespolcról, mint azt, aminek azt a címe: Hogyan kerülj be a sajtóba ingyenesen. A fülszöveg szerint a könyvet szerzője Kádár Tímea Londonban élő szabadúszó szövegíróként írta és alkotott egy olyan stratégiát, aminek segítségével el lehet érni, hogy rólunk is szóljanak a hírek. A Madárbarátok Nagykövét a Magyar Madártani Egyesület szóvivője írta és nagyon meggyőzőnek tűnik, hogy több, mint 300 oldalon a szerző Orbán Zoltán több, 700 saját fotója látható. A könyvet beharangozó bejegyzésben az is kiderült, hogy ez a 2. kiadás miben más az előzőnél, hasznos olvasmánynak ígérkezik.

Jó feltöltődést, pihenést mindenkinek!

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.