Tavalyelőtt kezdtük el feltérképezni és bejárni Budapest 42 kilométeres zöld folyosóját a Budai Zöldet, idén pedig leírjuk, hogyan bontottuk szakaszokra az útvonalat és azt is, hogy mit érdemes megnézni, felfedezni ezen az úton. A túrák során eddig minden alkalommal a Gellért-hegy irányából haladtunk Nagykovácsi felé, négy túra és néhány kilométer megtétele után jutottunk el a Duna partjától az Sváb-hegyig. Az ötödik túrára egy évek óta üresen álló szanatóriumtól indultunk el és végül Budapest turistamágnes helyéhez a pazar kilátású Normafához értünk fel.
A túra előző részét a Szépkilátás cukrászdánál fejeztük be, habár itt szép kilátás nincs, egy sütire érdemes megállni, ha úgy alakul. A Budai Zöld túra a Mártonhegyi út és a Karthauzi utca kereszteződésében folytatódik. Ezen a sarkon látható az évek óta elhagyatottan álló Svábhegyi Gyermekgyógyintézet épülete. A város egyik legmagasabb pontját álló épületet eredetileg a tébécés gyerekeknek építették, de hamar országos lefedettségű, asztmás és allergiás kicsik gyógyítására magas színvonalon felszerelt, járó- és fekvőbetegeket is ellátó intézménnyé vált.
Ami most már több, mint 10 éve üresen áll, miközben a szakmai gárda Buda egy nem túl friss levegőjű negyedében gyógyít tovább. Járóbetegeket. Ennek a területnek a mostoha sorsú épületeit és kiürített egészségügyi intézményeinek tevékenységéről ITT, sorsáról ITT, ITT, és ITT, a tervezett beépítésekről pedig ITT lehet olvasni.
Svábhegy levegője a Jókai által is gyakran említett északi szél miatt mindig is friss volt, nem véletlenül épültek nyaralók, villák és fényűző szállodák ide a mostoha megközelíthetőség ellenére. A közlekedés fejlődésével egyre nagyobb mértékűvé vált a terület beépítettsége, és ahogy a mesében a róka a sajtot, az újabb házak is falatonként, telkenként falják fel a zöldterületet. Az infrastruktúra fejlődés – úgy tűnik legalábbis – nem követi látványosan a területek beépülését, a levegő minőségének romlása mellett viszont egy-egy reggeli közlekedési dugóért nem kell elmenni a Margit-hídig, megvan az már az Istenhegyi úton is.
A túránkat a zöld jelzést követve, a Karthauzi utcában folytattuk, a Fogaskerekű vonala mentén haladtunk egy darabig, amíg be nem kanyarodtunk a kedves nevű Evetke utcába. Innen egy lépcsősorra térve felfelé haladtunk és hamar elértünk Budapest egyik legszebb és méltatlanul ismeretlen kilátójához, a Széchenyi-kilátóhoz.
Szeretnél még több bejegyzést olvasni tőlünk? Kövesd a Forest&Fruit blogot a Facebookon és az Instagramon is!
Erről a remek formájú építményről még az Urbanista blogon olvastam, de a Széchenyi-hegyen járva mindig volt valami érdekesebb, annál, hogy pont ezt a funkcióját csak részben betöltő kilátót megkeressük. Az emlékhely mellett elhaladva kezd kibontakozni Budapest remek panorámája, majd feltűnik az egykori Gloriett is.
Az 1884-ben a Hősök tere helyére felépített kútházként és millenniumi emlékműként is funkcionáló építményt átadása után csupán 5 évvel már áttelepítették jelenlegi helyére, a Széchenyi-emlékhely fölé. Ez utóbbiból sajnos pont a Széchenyi szobor hiányzik, mivel több, mint 2 évtizede ellopták Stróbl Alajos alkotását.
Ahhoz képest, hogy nem egy zsúfolt területen van, azért mindig vannak erre emberek, akik pár percre megállnak a kilátónál és gyönyörködnek a fekete fenyők közül kibukkanó panorámában.
Az építmény város felőli oldalán a kétszárnyú csillagdíszes vasajtó a kútházat rejti, a nyolcszög alakú egykori kútházra a kétoldalt hozzáépített korlátos lépcsőn lehet felmenni. A Gloriett valami egészen finoman és részletgazdagon díszített, számos dekoratív mintát lehet megcsodálni a hengeres oszlopokon, a párkányon és a kupolán. A Budapest címereken kívül van itt oroszlán, delfin, gyöngysor és rozetta is. Ottjártunkkor a csíkos szalaggal elkerített és földdel feltöltött medencében éppen cserélték a virágokat, ami így nem túl fotogén, de legalább látszik, hogy valamennyire gondozzák.
A túra a Széchenyi emlékúton folytatódik, a lombok között olykor ki lehet látni a városra, a Svábhegyi egykori gyógyszálló szintén mostoha sorsú épületére a másik oldalon pedig egy varázslatos kaput találni. Nem vagyunk messze a Fogaskerekűtől és a hegy vonulata a hangot fel is hangosítja, szóval nem olyan csendes hely ez a Svábhegy. Kis kitérő után ismét a Karthauzi útra érünk, de már nincs messze a hegycsúcs. Ehhez előbb a Svájci úton lépcsőzünk, majd a Rege úton érünk el előbb a Fogaskerekű, majd a Hegyhát úton a Gyermekvasút végállomásához. A Gyermekvasútról több alkalommal is írtam már a blogon, de azért megálltunk megcsodálni az éppen bent álló szerelvényeket és a nem olyan régen ismét üzembe helyezett gőzöst.
Amikor tavaly novemberben jártunk erre, akkor a nap már igencsak alacsonyan járt az égen és éppen lebukni készült a hegyhát mögött.
Innen már könnyű terepen haladunk a sínek mentén, jobbra lakóházak, balra a Csillebérc terül el. A túra vége a Normafánál van, a jól ismert domborműnél, ahonnan a naplemente miatt már novemberben már nem lehetett mobillal jó fotókat készíteni. Hónapokkal később fényképezőgéppel már igen: mivel a képanyag nem sikerült tavaly túl jól, ezért idén tavasszal is bejártuk ugyanezt az utat. Így néz ki naplemente előtt egy órával télen majd tavasz végén a Normafa és a János-hegy.
A megtett táv most 3,4 kilométer, a szintemelkedés 90 méter volt, az 1000 lépcsős túra összesen pedig 9,1 kilométer hosszú, amit mi 3 részletbe bontottunk: így jutottunk fel a 140 méteren elterülő Városmajortól a 479 méter magas Normafához. Ez a táv egyszerre, de két részletben is megtehető, viszont az útvonal gazdag történelmi múltja egyszerűen nem engedi, hogy csak úgy keresztül szaladjunk a Svábhegy ezen kies tájain.
Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.
A Budai Zöld Túra eddig megtett szakaszai
1000 lépcső útja 1. rész – Városmajortól Istenhegyig
