Környezettudatos hazai karácsony

Két évvel ezelőtt már írtam a környezettudatos karácsonyról, arról, miként fordítok több figyelmet arra, hogy az évvégi ünnepek alatt minél kevésbé terheljem a környezetet. Az idei évben a korona vírus-járvány miatt logikusan kevesebb figyelem fordítódott a környezettudatos életmódra, mint korábban. A mindennapjainknak nincs olyan területe, amire ne lenne hatással a pandémia, ez alól a karácsony sem kivétel. A gazdasági változások már láthatóak és idén különösen nagy annak a jelentősége, hogy ha tehetjük, hazai vállalkoznál költsük el az ajándékozásra szánt összeget.

Az online tartott családi összejöveteleknek idén minden bizonnyal más lesz a hangulata, családok maradnak eddig soha nem látott távolságban egymástól. Elmaradnak a közös ajándékbontogatások és ölelések. A személyes jelenlétet nehéz lesz pótolni, de egy-egy jól megválasztott ajándék, az online törődés egy picit feledtetheti a most leküzdhetetlen távolságot. 

Az alábbi szubjektív válogatásba azokat a hazai alkotókat és vállalkozásokat válogattam be, akiktől vagy más vásároltam és elégedett voltam a szolgáltatásukkal. Vagy még nem vásároltam tőlük, de a területükön inspirálónak, a visszajelzések alapján érdekesnek értékesnek tartom őket.

Két évvel ezelőtt még arról írtam, hogy vajon műfenyő vagy igazi fenyőt válasszunk és végül racionálális indokok miatt az igazi, nevelt fácska mellett tettem le a voksom.  Ebben az évben úgy döntöttem, hogy az eddigi háromdimenziós fenyőfa helyett egy kétdimenziós tetszetős sokáig felhasználható nyomtatott fenyőfát fogok használni. Az IKEA Vinter 2020 kollekciójában idén kapható volt, így még október végén vettem egyet. A kétdimenziós fenyő hátránya az is, hogy könnyen elrejtőzik. Így két nappal karácsony előtt éppen nem találom, de bízom benne, hogy két napon belül meglelem és feldíszítve az adventi naptár helyére tudom tenni. Addig is íme az az adventi naptár aminek a zsebei most már 14.  éve minden év decemberében advent időszakában egy egy meglepetést rejtenek. 

A tavaszi karantén idején még volt aki humorral próbálta oldani a helyzetet és azon tűnődött hogy vajon ebben a helyzetben a nők mikor kezdenek online horgolni tanulni. Nos, Eszter a Bármitartó tulajdonosa és megálmodója már évek óta érdekes és figyelemre méltó videók segítségével mutatja meg, hogyan lehetséges pólófonalakból, falapokból és más kiegészítőkből tetszetős és praktikus alkotásokat létrehozni. Pólófonalakat forgalmaz, egyre változatosabb színekben és formákban és remek oktatóvideókkal lehet kicsit kikapcsolódni. A webáruház nem tart téli szünetet, rendelni akár most is lehetséges. 

Az eni.co treasures-ről már írtam röviden amikor a januári ( de régen is volt) tiszafáról szóló bejegyzésemben. Enikő online boltjában csak fából készült kincsek, hanem magas minőségű pácok is találhatók. Szívből ajánlom ezeket az egysdi innovációjú ötletes termékeket, nem fogtok családni.

A Szépségek kicsiny boltja már a nevében is figyelemre méltó az ott forgalmazott kozmetikumok pedig népszerűek magas minőségű és jó áruk miatt érdemes őket kipróbálni nem csak most hanem az év bármely szakában.

Szeretnél még több bejegyzést olvasni? Kövesd a Forest&Fruit blogot a Facebookon és az Instagramon is!

A blogon már helyet kapott több, hosszabb rövidebb könyvajánló. Olvasni jó, sokat olvasni még jobb. Az idén olvasott könyvekről szóló lista januárban várható, most egyetlen remek szakkönyvről lesz szó.

A Kreativ Kontroll által kiadott India szabadsága című könyvet másfél évvel ezelőtt ajánlottam, már ha szükséges egy olyan könyvet ajánlani, amit maga Gándhi írt. Ugyancsak a Kreatív Kontroll a kiadója Kádár Tímea Hogyan kerülj a sajtóba ingyenesen című könyvének. Ez a kiadvány 2016-ban jelent meg, 2019. tavaszától már kapható a könyv második, átdolgozott és terjedelmesebb változata  Veled lesz tele a sajtó címmel.

Új perspektívák

Már a könyv tartalomjegyzékéből kiderül, hogy egy alapos, számos részletre odafigyelő szakmai könyvről van szó, amely 165 oldala ellenére tartalmában vetekszik terjedelmesebb szakkkönyvekkel is. Ez a kiadvány alapmű, jól tagolt és áttekinthető, élményszerűen megírt. 

A marketing, azon belül a PR nem könnyű szakma, éppen ezért, ha valaki semmit nem tud erről a szakterületről, nem ebből a könyvből fogja megtanulni. De nem is ez a cél, hanem az, hogy akkor is veled legyen  tele a sajtó, ha sajtókapcsolataid ugyan nincsenek, de figyelemre méltó vállalkozásod, közérdeklődésre számot tartó küldetésed annál inkább. A könyv ebben tud hatékony segítséget nyújtani. A startégiakészítéstől, az őszinte, személyes történeteken keresztül a levélmintákig minden megtalálható benne. Mindez elegendő ahhoz, hogy egy el tudj indulni egy hosszú, számos kalanddal és nem utolsósorban hírnévvel kecsegtető úton.  A könyv mind a tíz fejezetét érdemes alaposan átolvasni, majd az egészet újraolvasni és a feladatokat elvégezni. Különösen megtetszett ebben a könyvben, hogy nem akar mindentudónak tűnni, csak és kizárólag a sajtómegjelenésekre fókuszál, de arra rendkívül alaposan. 

Kádár Tímea, ahogy a fülszövegből is kiderül, a Readers Digest-nél dolgozott szövegíróként, ma pedig vállalkozást vezet Londonban. Itthon rendszeres előadója konferenciáknak. Ebben az évben is több online eseményen lehetett és tapasztalataim alapján igazán érdemes volt vele találkozni.

Kádár Tímea: Veled lesz tele a sajtó, Újszászi Bogár László Győzz: meg és uralkodj, valamint Bíró Bence Péter Burnout bibliája együtt kedvezményes beszerezhető a Kreatív Kontrolltól ITT.

Végül de nem utolsó sorban hagy ajánljak két szabadtéri programot a szabadban együtt karácsonyozó családoknak, barátoknak. A Libegő és a Sikló is kedvezményes áron mindösszesen 100 Ft-ért hozza-viszi 18 évnél fiatalabb gyerekeket egészen január 3-ig. Igaz hogy a Gyermekvasút jelenleg nem üzemel de a Budai-hegységet és a pesti panorámát ezekről a tömegközlekedési eszközökről is megcsodálható és lehetséges egy kis időt együtt tölteni.

Kádár Tímea: Hogyan kerülj a sajtóba című könyvét a Kreatív Kontrolltól kaptam, hálás köszönetem érte.

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.

  

Ha mégis vennél ajándékot karácsonyra

Képzeld el, ahogy az ünnep délutánján leülsz a legkényelmesebb foteledbe, a legszebb otthoni pihe-puha holmidban. Kezedben egy csésze illatos teával elégedetten arra gondolsz, milyen jó, hogy idén végre nem ajándékoztok egymásnak tárgyakat. Az együtt töltött minőségi idő lesz az ajándék az egész családnak, ezzel is nemet mondtok a fogyasztói társadalomra. Miattatok aztán nem csilingel egyre hangosabban a pénztárgép és nem pusztul az ökoszisztéma. Aztán jusson eszedbe, hogy nincs is kényelmes foteled, csak kanapéd, az ünnep délutánján pedig a konyhában faragod a fát, nem pihe-puha ruhában, hanem munkáskesztyűben. Oké, a pénztárgép valóban nem csilingel eszeveszetten, de csak azért, mert novemberre már minden ajándékot megvásároltál. Neked ugyanis jólesik, ha a családtagokat meglepheted ezzel, azzal. Környezettudatos és szubjektív ajánló következik, hogy mit is vehetsz karácsonyra.

Gyerekeknek a játék mindig jó ajándék, főleg, ha tartós, ha nem műanyagból készült és hangtalan. Az első játék, amit ajánlok mi is lehetne más, mint egy kirakós játék erdei tematikával a Headu-tól. A Megfigyelő puzzle mágikus lámpával azért izgalmas, mert az 5-10 éves korosztály számára kínálja azt a lehetőséget, hogy a hideg téli estéken darabokból összerakott erdőrészletben egy lámpa segítségével kutatós szerepjátékot játsszon. Később az erdőben járva ezt a szerepjátékot lehet folytatni, nagyítóval felszerelkezve felfedezni olyan részleteit az élővilágnak, amit csak a gyerekek és a világ apró csodáira nyitott felnőttek vesznek észre. Hozzáadott értéke a játéknak a finommotorika, az empririkus megfigyelés fejlesztése és ezt a játékot sokáig lehet használni. A gyerekrajzok sajátos világát idézi meg ugyanezen gyártó 3-6 éveseknek szóló Memóriajátéka. A változatos, vidám színekkel elkészített stilizált állatrajzok segítik a színek érzékelés és a memória a fejlesztését. Mi tudjuk, hogy a tigris nem kék a zebra pedig nem sárga, de képzeletben miért ne lehetne az. A nagyon vágyott színes tavaszi erdő virágait le lehet rajzolni más színben és megcsodálni egyedi formáit.

hamegisvennelvalamit01.jpg

Felnőtteknek a könyv, vagy könyvutalvány legtöbbször jó ötlet. Talán túlzás nélkül mondhatom, a könyv mindig jó ajándék. Az olvasás az, ahol a fantázia segítségével megteremtheti az olvasó a történet képi világát, úgy ahogy neki tetszik. Könyvet olvasni jó, sokféle könyvet olvasni még jobb, így az általam ajánlott könyvek palettája elég széles. Az idei év egyik kedvenc könyve volt számomra, az India szabadsága, ahol Gándhi szavai nyomán szinte belefeledkezhettem a kontinensnyi országba. A Kreatív Kontroll Kft. által kiadott többi kiadványt is érdemes megnézni, főleg a remek szakkönyveiket.

A természetkedvelők szerethetik a Jane Goodall könyvei közül A remény magvai-t, az utazást kedvelők pedig Nick Thorpe: A Duna című művét. A kamasz korosztálynak segíthet a kémia megszeretésében az elemek periódusos rendszerét és annak elemeit bemutató hasonló című színes, képes kiadvány. Ki gondolta volna, hogy Mengyelejev 150 évvel ezelőtt alkotta meg ezt a rendszert? Számtalan könyv jelent meg idén, ami a biológia tudományába kalauzolja el az érdeklődőt; az én elég hosszú kívánságlistámon előkelő helyen van a Biológia című könyv első és második kötete.

Szeretnél még több bejegyzést olvasni? Kövesd a Forest&Fruit blogot a Facebookon és az Instagramon is!

Ha mégis úgy gondolod, hogy nem adsz ki pénzt ajándékra és a van olyan összeg, amit hasznosan költenél el, akkor a pénzt karitatív célra fordítva sok emberrel tehetsz jót. Számos civil szervezet, alapítvány, kis hazai cég végez gyűjtést; választhatsz szabadon közülük egyet-egyet. Sok gyűjtés során tárgyakat várnak adományként. A számos megmozdulásból nem emelnék ki egyet sem: szándékod szerint támogasd bármelyiket. Több kelet-magyarországi településre és határon túlra indulnak a napokban autók, tele jó szívvel válogatott holmikkal.

Néha azonban nézz szét a közvetlen környezetedben is és próbáld meg felfedezni, van-e esetleg olyan ismerősöd, rokonod, távoli barátod, akinek szüksége van egy baráti vállon veregetésen, egy sablonos “Hogy vagy?” kérdésen kívül valami másra. Az egyszülős családok bárhol az országban nagyobb eséllyel szegényednek el és a szülő (legtöbbször az anya) főleg magától von meg dolgokat, hogy a gyereknek jusson. Ha látsz ilyet a környezetedben, szomszédságodban és úgy tűnik, valamiben szükséget szenvednek, lepd meg őket, azzal, hogy adsz nekik. A szegénység nem valami távoli, elvont dolog, hanem sajnos egyre inkább a mindennapok része.

hamegisvennelvalamit02.jpg

Örömteli ünnepet és boldog karácsonyt!

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.

Hulladékcsökkentés hatásosan

Az elmúlt évtizedekben több okból is előtérbe került a környezetvédelem, a bolygó átalakítására képes embernek egyelőre viszont mérsékelt sikerrel és hatékonysággal sikerült megvédenie élőhelyét. Nincs másik Föld, ezért elengedhetetlen problémák hatékony kezelése az igazi környezetvédelem megvalósítása. A Forest&Fruit Zöld Hírlevél 365 letölthető hírlevélben hulladékkezelésen kívül 5, ahhoz szorosan kapcsolódó témát fogok körbejárni. Az egyes részterületek előtérbe helyezése helyett a már meglévő törekvéseket kell rendszerbe foglalni és azokat komplex módon bemutatni, értelmezni. A következő egy évben szó lesz az újrahasznosítás, a felelős hulladékkezelés, a tényleges fenntarthatóság kérdéséről, az üvegházgázok hatásáról, és mennyiségük csökkentésének lehetőségéről, a biodiverzitás csökkenésének megállításáról és végül, de nem utolsó sorban arról, hogyan lehet a bolygónkat kímélni a kizsákmányolás helyett. A kampány az Európai Hulladékcsökkentési Hét része, amihez ezzel a Hírlevéllel a blog is csatlakozott. 

Az újrahasznosításról szóló hírlevelet, hagy kezdjem egy személyes élménnyel. Évekkel ezelőtt, még jóval az környezetvédelmi mozgalmak megerősödése előtt dolgoztam egy cégnek, ahol a vezetőség a papírmentes iroda megvalósítását tűzte ki célul. A vállalati kultúrának része volt, hogy sem A/4-es, sem A/3-as, de még csak post it méretű papírra sem lehetett jegyzetelni, minden ügylet, feljegyzés számítógépen keresztül bonyolódott. Új csatlakozóként azt hittem kihívás lesz így a munka, de tévedtem a papírmentesség egyben egyfajta tehermentességet is jelentett. A megbeszéléseken senki nem rajzolgatott, nem volt mire, az összes ötlet, gondolat és megállapodás azonnal elektronikus formában lett rögzítve és jelent meg a megfelelő helyen.

Ma még messze vagyunk az összes nyomtató száműzésétől. Amit mi itt és most megtehetünk, az az, hogy gondolunk a környezetünkre és nem nyomtatunk, ha nem kell. Ha pedig kell, akkor környezetbarát megoldást választunk. A nagy népszerűségű tintasugaras nyomtatók, számtalan típusban és teljesítményben kaphatók, vásárlás előtt érdemes átgondolni, hogy tényleg szükség van rá vagy sem. Korábban kirándulások, utazások tervezése során én például elég gyakran nyomtattam. Ma már a telefonomba írom az információkat, a legszükségesebbeket papírra (kézzel) és nem nyomtatok. Hosszú oldalakat főleg nem, de amit esetleg mégis, azokat egy darabig megőrzöm.

A tintasugaras nyomtatókhoz használt patronokat veszélyes hulladékként kell kezelni, vagyis tilos a szemétbe tenni. Az újrahasznosításuk, újratöltésük egyelőre költséges, így érdemes a számos forgalmazó valamelyikénél leadni a kiürült patronokat. Az irodákban viszont már főleg lézernyomtatók vannak, ezekben pedig tonerek dolgoznak, hogy a festék a papírra kerüljön.

Egy nyíregyházi cég a ReCOPY Nyomtatástechnikai Kft. vállalkozott arra a cseppet sem egyszerű feladatra, hogy kiürült tonereket varázsol újjá. Alapos munkával szétszedik az üres festéktároló házakat, megtisztítják, kicserélik benne a fényérzékeny csövet, feltöltik tintaporral. Az aprólékos, türelmet igénylő eljárásnak, az újraépítésnek köszönhetően ismét munkára fogható a toner. Kidobás helyett még használható egy darabig. A megfelelő minőséget pedig teszteléssel is garantálják.  Megtudtam tőlük, hogy a toner az EU számos országában – hazánkban is – veszélyes hulladéknak minősül. A kifogyott festékkazetta számára a legrosszabb hely a kuka (így kidobni tilos!), érdemes inkább keresni egy engedéllyel rendelkező céget, aki átveszi. Az újjáépített tonereket meg is lehet vásárolni, az újnál kedvezőbb áron ITT. A vásárlói visszajelzések alapján remek minőségben kaphatóak és az ország bármely pontjáról lehet tőlük rendelni.

hulladekcsokkentes01_1.jpg 

Az igazi túrázók számára még az őszi esős hétvégék sem jelentenek akadályt, ilyenkor is igaz a mondás, nincs rossz idő csak tökéletlen ruha. Az ideális ruhatár kialakításával és a ruháink környezettudatos kezelésével szintén sokat tehetünk a Földünkért. Ugyanis a hulladék mennyiségét a legjobban úgy lehet csökkenteni, ha nincsenek a ruháink között kidobandó darabok. A javaslataim – amiket igyekszem betartani – a következők:

  1. Legyen kapszulagardróbod, de nem úgy, hogy ha sok ruhád van, akkor a felét kidobod, hanem úgy, hogy eleve nem gyűjtesz sokat.
  2. A túrázásra való ruhákból is mértékkel vásárolj és nem az aktuális színtrend, hanem a használhatóság határozza meg a megfelelő ruhatárat.
  3. Ruhát ne dobj a kommunális hulladék közé!. Nem még az Országos Kék túrát megjárt szétcafrangolódott zokni sem.
  4. A cipő is a ruhatár része, abból sem kell készletet halmozni.
  5. Táskából és hátizsákból sem.
  6. Ajándékozás, adományozás során a holmi megfelelő minőségű, hibátlan és hordható legyen.
  7. A cipő, a táska és a hátizsák is.
  8. Te mivel tennél még többet a Földért? Írd meg kommentben, vagy üzenetben!

 

hulladekcsokkentes02.jpg

Az erdőben járva gyakran tapasztalom, hogy van, aki még mindig szeret hazavinni kézzel fogható emléket az erdőből. A kiásott növény már szerencsére nem jellemző, de a levelek, ágak és a különösen így ősszel, a termések is bevándorolnak a hátizsákba, szatyorba. Tény, sok magazin DIY rovata javasolja, a lakás szezonális díszítését színes bogyós ágakkal, tobozokkal. Mindeközben pedig kevesen gondolnak arra, hogy az a termés, ami nekünk a nappali dísze, majd egy idő után kidobni való porfogó, az madarak számára táplálék lett volna. Ha nem került volna el az erdőből.

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

Aki erre megvonja a vállát, hogy hiszen az csak egy ág, az számoljon utána, hogy ha minden 10. kiránduló mondjuk a Normafáról hazavisz egy ágat, minden hétvégén, akkor mivé válik az erdő három hónap alatt. Hány magonc lesz az erdőben, ha lelkes faültetők összegyűjtik a tölgy termését és hány vaddisznó túrja majd hiába a hótakarót makk után kutatva éhesen? A mókusokat pedig milyen cuki dolog etetni a magunkkal vitt olajos magvakkal. És milyen kellemetlen, hogy ezek az állatok annak a toboznak a magját ennék meg, amit elviszünk az erdőből és arany sprayfestékkel lefújva igyekszünk becsempészni egy darabka természetet a lakásunkba. Mondjuk én nem, és bízom benne, te sem.

Ha szeretnél tenni a Földért, akkor az erdőből csak a szemeted vidd haza, a növényeket, fákat, ágakat és minden más apróságot hagyj ott és csak fotózz.

hulladekcsokkentes03.jpg 

Az újrahasznosításról szóló hírlevelet hagy zárjam egy személyes történettel. Évekkel ezelőtt Adventre készültem, és egy hirtelen ötlettől vezérelve maradék anyagokból szabtam-varrtam, festettem egy adventi naptárat. A naptár színei az éppen rendelkezésre álló maradék kelmékből kerültek ki: polár alap, vászon szegély és zsebek. Kicsit eklektikus, de jó program volt a kiszabása, megfestegetése, elkészítése. Meglepetésnek készítettem ezért nagy volt az öröm, amikor december elsején reggel váratlanul ott virított a falon, benne egy kis ajándékkal. Karácsonyig minden nap került bele valami apróság, gyümölcs, finomság. A gazdaságosságán kívül az lett a jó ebben a naptárban, hogy néhány évvel később már nekem is voltak benne meglepetések, hiszen ki mondta, hogy az adventi naptárból csak kivenni lehet? Ha már gazdaságosság: az egész anyagköltsége körülbelül 1200 forint volt és sok évig kiszolgálta az Adventeket.

Készülj az év végi ünnepekre szeretetben. Közben kíméld a Földet azzal, hogy apró és hatásos lépésekben csökkented a keletkezett hulladék mennyiségét.

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.

Környezettudatos karácsony

Idén nyáron a Forest&Fruit csapata csatlakozott a műanyagmentes júliushoz és átgondoltuk, hogyan tudnánk racionalizálni a műanyag használatunkat. Rövid távú tapasztalatainkról ITT a hosszú távúakról pedig ITT írtunk és már akkor is sejtettük, hogy izgalmas vállalkozásba kezdtünk bele. Az évvégi ünnepkör, az ilyenkor felpörgő kereskedelem láttán ismét átgondoltuk, hogyan és miképpen lehetne a karácsony körüli időszakot környezettudatosabbá tenni. Úgy, hogy döntéseinket ne áldozatnak, hanem természetes, környezettudatos válaszként éljük meg. A mi, egyelőre optimálisnak tűnő megoldáscsomagunkat, most megosztjuk veletek. Természetesen ez is, mint a legtöbb bejegyzésünk szubjektív, ha szeretnétek kiegészíteni, bátran tegyétek meg.

Fenyő vagy műfenyő?

Erre a kérdésre néhány évvel ezelőtt még nem lehetett volna olyan egyértelmű választ adni, de már a világossá vált: hacsak allergia nem indokolja az igazi fenyő a jó választás. Amíg az ültetvényen növekszik a fa, addig oxigént termel, munkát és jövedelmet ad a termelőnek A fenyőfa kivágása és használatata után pedig viszonylag rövid idő után elbomlik. A földlabdás fa azoknak ajánlott, akik szeretnének fenyőültetvényt és van is hozzá kertjük, mert így folyamatosan gyarapíthatják a fáik számát. A dézsába ültetett fát folyamatos tápoldatozás mellett néhány évig még nevelgetni, de törődést igényelnek és betegségekkel szemben nem lesznek olyan ellenállók.

20181222_kornyezettudatos_karacsony01.jpg

Csomagolás

Nincs karácsony temérdek csomagolóanyag nélkül. Tényleg nincs? A szebbnél szebb, tarka színekben pompázó papír, műanyag, papír és műanyag ívek, fóliák, dobozok, glitteres és 3D-s tasakok, csomagok minden ünnep elengedhetetlen kellékei, mostanában. Még az olyannyira elterjedt cipősdoboz adományozás egyszerű cipős dobozát is bevonják díszes papírral. Az a helyzet, hogy teljesen felesleges a környezetet tovább terhelni ezekkel az egyszerhasználatos csomagolásokkal. Az egyszerhasználatos palackokhoz hasonlóan kis utánajárással ezek is kiválthatók.

Nálunk a csomagolások újrafelhasználása és a lehető legkevesebb hulladék termelése a Mikuláshoz kötődik. Egyik évben egy polár csizmában érkeztek az ajándékok és annyira megtetszett a puha, piros lábbeli, hogy azóta is azt használjuk, pedig már senki nincs a családban, aki hinne a Mikulásban. Valószínűleg szintén ezért használunk évek óta különböző méretű strapabíró papírtasakokat, ezeket az év többi részében a fenyőfa díszek társaságában laposra hajtva tároljuk. Ha néha veszek is csomagolóanyagot, abból szinte biztosan füzetborító vagy kreatív alapanyag lesz. Még nem próbáltuk, de az ajándékok textilbe is becsomagolhatók, ezeket a kelméket minőségromlás nélkül nagyon sokáig lehet használni.

A mikroműanyag tartalmuk miatt környezetszennyező glitteres csomagolóanyagok remélhetőleg hamarosan veszítenek a népszerűségükből és az ezzel bevont díszek szintén. Ezek az apró műanyagszemcsék azon kívül, hogy a környezetbe kerülve megállíthatatlanul terjednek, mindenhova tapadnak, legyen az bababőr, arc, kéz, ünnepi ruha. Aki szeretne többet tudni a glitterről és jól tud angolul, olvassa el a New York Times erről szóló remek cikkét ITT. A legjobb, amit tehetünk, hogy a boltban hagyjuk ezeket a termékeket. Az ünnepek után keletkező csomagolóanyaggal érdemes környezetbarát módon bánni, újra hasznosítani vagy szelektív módon megválni tőle.

Néhány környezettudatos ajándék

Év végén nem csak a családtagok és barátok, hanem üzleti partnerek és kollégák is adnak egymásnak ajándékot. Ami egyrészt jó, hiszen egy munkahelyen a kollégákkal olykor több időt is tölthettünk egy év alatt, mint családtagjainkkal és jó, ha olyan a kapcsolatunk, hogy ajándékot adunk egymásnak. Örömteli, hogy egyre több cégnél az a szokás, hogy az ajándékozás helyett inkább együtt vacsoráznak és az egymás ajándékára szánt összeget egy segítő szervezetnek adják.

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

Még nyáron írtunk az egyszer használatos műanyag zacskók kiváltásának lehetőségéről és bizony fontos dolog, hogy mindennapi kenyerünket hogyan tároljuk. A Shamo bagnak van egy sokféle termékből álló Shamo for Zeroheroes nevű kollekciója, aminek tartós darabjaival kiválthatók az egyszerhasználatos eszközök. Anyagok újrahasznosításával, fenntartható módon készített eszközök széles választékából választhatunk, ha úgy gondoljuk. Érdemes átböngészni az egész oldalt és a sokféle termék közül kiválasztani azt, aminek használatával mi környezettudatosabbak tudunk lenni. A kollekciót ITT lehet megnézni, mi a kenyeres zsákot néztük ki, amiben a kenyér hosszú ideig friss marad PUL bélésének köszönhetően.

Másik kedvenc hazai készítőnk BogBag néven található meg és itt is számtalan egyedi környezettudatos termék közül választhatunk, kedvező áron. Egy egyedi méretű textil bevásárlótáska után kutatva bukkantunk erre az oldalra, az ötletes és holmikat böngészve itt ragadtunk. Egyik kedvencünk a Baggy termékcsalád, ezek péksütemények, zöldségek tárolására alkalmasak és biopamutból készülnek. A PUL béléses Bakery baggyban a péksütemények sokáig eltarthatók, nem csak kenyér, de tucatnyi zsömle is elfér a tárolóban. Sőt, a hálós anyag felhasználásával készült hálós baggy a vásárlásnál is jól jön, átlátszó, mint a műanyag zacskó, ezért bármelyik boltban számtalan alkalommal használható.

20181222_kornyezettudatos_karacsony06.jpg

Utolsó pillanatos ajándék lehet egy-egy fizetős alkalmazás megvásárlása. Mi hónapok óta használjuk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Farkaskölykök Ifjúsági Egyesület pár éve fejlesztett Madárhatározóját, ami nem csak azért jó, mert így nem kell könyvet cipelni a kirándulásra, hanem azért is, mert a határozásban az alkalmazás hanganyaga is segít. Nagyon érdekes, amikor határozás közben a lejátszott csiripelésre válaszol a közelünkben lévő madár. A madár színe, élőhelye lés formája megadása után gyakorlattól függően már sikerrel meghatározható a felelt madár. Madárhatározóból a Haladó verzió fizetős, igazi madárrajongóknak nagy örömet lehet egy ilyen alkalmazással okozni.

A közelmúltban nyílt meg online a Duna-Ipoly Nemzeti Park webshopja és való igaz, az onnan rendelt ajándékok már nem érkeznek meg karácsonyra, de az év bármely időszakában szuper holmikat vezetünk innen is. Nekünk a DINPI francia kártyacsomag a kedvencünk, nem csak a játékos ismeretterjesztés, hanem a szép illusztrációk miatt.

Budapesten és környékén több olyan vadaspark és arborétum is van, ahová érdemes visszatérni egy évben többször is. Ilyen a programok széles tárházával váró Budakeszi Vadaspark, vagy a különleges növénytársulásai miatt figyelemre méltó Budakeszi Arborétum. Bérletet sajnos csak az előbbibe lehet vásárolni: annak éri meg, egy évben több, mint 7 alkalommal szeretné figyelemmel kísérni a Vadaspark lakóinak életét, erről bővebb információ ITT.

A Gyermekvasútra szintén nincs bérlet, pedig igény lenne rá, főleg az egy éve bevezetett díjszabás óta. A kisvasúttal annyira praktikus megközelíteni a Budai-hegység több nevezetességét, hogy érdemes lenne ezt megfontolni. Idén mi kevesebbet vonatoztunk, de az utóbbi években készült a Gyermekvasutat és környékét bemutató vonat- és panorámafotóinkból már tekintélyes gyűjteményünk van. Egyszerűen megunhatatlan az állandóan változó táj és az erdő ezer arca.

20181222_kornyezettudatos_karacsony04.jpg

Milyen az ideális menü?

Végül, de nem utolsó sorban a karácsonyi menü az, amivel sokat tehetünk a környezetünkért. Mi már a bevásárlásnál arra törekszünk, hogy csak azt és annyit vegyünk, amire és amennyire valóban szükségünk van. Próbáljuk elkerülni a túlevést és azt, hogy étel veszendőbe menjen. Néhány fajta ételallergia miatt és azért, hogy az ünnepre készülődés ne a konyhában teljen el, a nálunk asztalra kerülő karácsonyi menü elég egyszerű. Idén a megfázások miatt is hagyományos húsleves lesz, kevésbé hagyományos gyümölcsmártásokkal, liba vagy sült hal, többféle körettel, és ha valaki hoz magával, akkor lesz halászlé is. A menü megtervezésénél minden évben szempont, hogy a lehető legkevesebb idő alatt legyen kész, inkább a sütik elkészítésére fordítunk több időt. 

20181222_kornyezettudatos_karacsony02.jpg

Az ünnepi készülődés és az ünnep  az együtt töltött időtől lesz értékes és emlékezetes, így hát legyen mindenkinek békés és áldott a karácsonya!

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.

  

Kiskanál küldetés

Látsz valakit, vagy tudsz valakiről, akinek jólesne egy tál meleg étel, egy pár meleg cipő, ruha, vagy bármi, ami neked feleslegben van, neki meg nincs? Kérdezd meg, hogy adhatsz-e és ha úgy gondolod, akkor adj. Ami neked egy kiskanálnyi, neki lehet, egy egész tányér.