Ivókúttól víztározóig

A budai zöld sáv jelzés 42 kilométer hosszan kanyarog Budapesten, érintve a város legszebb zöld területeit. Aszfalton, lépcsőkön, erdőben halad az a turista út, melyet végig járva számos védett természeti és építészeti értéket megcsodálhatunk egészen közelről. Az út különböző pontjáról a változó de mindig pompás panoráma megmutatja az egyre ismerősebbé váló város arcait. A túra első részében a Gellért szállótól a Horváth kertig jártuk be a zöld sáv jelzést.

A blog egyik tavalyi bejegyzésében (IDE kattintva elolvasható) már bemutattuk a zöld sáv jelzés egy parányi szakaszát, mely mérete ellenére sok meglepetést tartogat a természet értékei iránt fogékony turistának. A turistaútvonal első szakasza, mely szintén csekély 3,5 kilométer hosszú, szintén fog meglepetést okozni. Ezt a túrát – vagy a terepviszonyok miatt nevezzük inkább sétának – egy évben több alkalommal is végig szoktuk járni. Igazán lenyűgöző Budapest évszakonként változó arcait szemlélni, ezért megpróbáljuk néhány páros fotón ezt a különbséget visszaadni.

20180721_ivokuttolviztarozoig01.jpg

A túrát Gellért téren található 2004-ben épült neoreneszánsz stílusú ivókútnál kezdjük, de a zöld jelzés a szecessziós stílusú Gellért szállóval szemben található, nagyjából bokamagasságban egy macskaköves támfalon. Az aszfalt út már az elején emelkedik és nagyon hamar ízelítőt kapunk a budapesti panorámából. Számos kisebb nagyobb pihenőnél lehet a kilátásban gyönyörködni és padokból sincs hiány. A Gellért-hegyen számtalan sétaút vezet keresztül lehet választani. Az egyik lépcsősoron kiágazik a Citadellára vezető zöld háromszög jelzés, de mi a zöld jelzést követtük és elértünk egy panorámás teraszhoz, ahonnan csaknem az egész várost belátni kelet és dél felé. Látni a mostoha sorsú Bálnát, a Szabadság-hidat, a Lágymányosi-hidat, távolabb az egyetemi épületeket, közelebb pedig séta kiindulópontját: a Gellért teret. 

20180721_ivokuttolviztarozoig02.jpg

A panorámás teraszról az út a Gellért-hegy oldalában vezet tovább ahonnan a város másik felét lehet belátni. Tény, kevés hely van a városban, ahonnan úgy látni a Hármashatár-hegyet, hogy közben karnyújtásnyira vagyunk a Dunától, a Parlamenttől és közben turistaúton haladunk.

20180721_ivokuttolviztarozoig03.jpg

A rövid egyenes szakasz után egy hosszabb lépcsősor következik, ahol most már lefelé haladtunk, sajnos a lépcsők nincsenek túl jó állapotban. A hangulatos utat egyik oldalán a meredek hegyoldal, a másikon a lombok között kipillantva ott az egész város; ahogy haladunk, úgy kerülünk egyre közelebb egy másik Duna hídhoz, az Erzsébet-hídhoz.

20180721_ivokuttolviztarozoig05.jpg

Bár felette vezet el az út, teszünk egy rövid kitérőt a messziről látható Szent Gellért püspök szoborához, ahonnan tényleg magával ragadó a kilátás. A kompozíció karbantartását úgy tűnik, egy kicsit hanyagolják, meglepve vettük észre, hogy kisebb fák nőnek ki a félköríves, árkádos épületből.

Forest&Fruit (@forestandfruit) által megosztott bejegyzés,

 

Az út sima talajon, enyhe lejtéssel folytatódik, majd letérünk az aszfaltútról és a számtalan lefelé vezető lépcső helyett balra kanyarodunk. Az út a Filozófusok kertjébe vezet, ami jól felismerhető a parkban álló nyolc alakos szoborcsoportról, mely Wagner Nándor alkotása. Innen egyik oldalon a Budai-hegyekre látni, jól nyomon követhető a hegygerinc vonulata a Széchenyi-hegyi adótoronytól a János-hegyi kilátóig, míg a másik oldalon ott van a fokozatosan átalakuló Budai vár. A tér egy másik pontján a kilátás mellett megcsodálhatjuk Buda királyfi és Pest királykisasszony szobrát is, amin a város jellegzetes épületeit is megkereshetjük.

 Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

Annál, amit látunk még érdekesebb az, ami a lábunk alatt terül el. Itt van ugyanis a csaknem 50 éve megépített Grúber Józsefről elnevezett víztározó, azon víztározók egyike, melyből ellátják a várost megfelelő minőségű, tiszta ivóvízzel. Az építmény a kor egyik remek műve, magas színvonalú műszaki megoldásokkal. Néha vannak nyílt napok, amikor be lehet menni és kicsit közelebbről megnézni ezt a létesítményt, évekkel ezelőtt mi is voltunk és valóban lenyűgöző az építmény, az oszloperdő és a valószínűtlenül kék víz a zongora alakú medencékben.

20180721_ivokuttolviztarozoig04.jpg

Ezután már lefelé lépcsőztünk és az egyik turistajelzés már a járdára festve mutatta, hogy sétánk a a Hegyalja út túloldalán a Tabánban folytatódik. A Tabán önmagában is nagy élmény, hiszen karbantartott füves lejtőivel az év minden napján népszerű sétálók, kisgyerekesek, kutyások számára. Van is néhány játszótér és füves, fás területek váltják egymást. A panoráma továbbra is megkapó, fokozatosan egyre több teret tölt be a Budai vár. A zöld jelzést követve áthaladunk füves területen, játszótéren és elmegyünk néhány teniszpálya mellett; végül a Budapesti Iparkamara épületénél csatlakozunk a Krisztina körútra. Ahol meglepetésre nem a járdán, hanem a sövény mellett halad a zöld jelzés, de ez már csak amolyan városi séta. Végül a Horváth kertnél szállunk fel a villamosra és így összesen 3.5 kilométert tettünk meg a Gellért szállótól a Krisztina körútig.

Ez egy könnyű túra, inkább séta, ahol a város számos épített nevezetességét szemügyre vehetjük, megszemlélhetjük az útvonal különböző pontjairól a városi panorámát és kedvet kaphatunk, hogy az építetteken kívül a természeti értékeket is megnézzük.

Szeretnél hozzászólni? Itt megteheted:

 


 

Madarak, fák, wifi

A budai zöld sáv jelzés a Gellért-hegytől egészen a Nagykovácsiban található Zsíros-hegyig vezet, érintve Budapest legszebb nevezetességeit. Az útvonal egy rövidke, János-hegyre panorámás szakaszát már tavaly bemutattuk. A János-hegyi sportolási lehetőségeket bemutató június havi naptár bejegyzésünk kapcsán viszont ellátogattunk Budapest egyik legnépszerűbb panorámás kirándulóhelyére a Normafához, és ha már ott voltunk egy kis nézelődés után lesétáltunk Zugligetbe. Ebben a bejegyzésben megpróbáljuk megmutatni, hogy miért érdemes óvni és védeni az erdőket és a benne lakó élőlényeket, miközben meglepő dolgokat fedezünk fel.

Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a főváros legvonzóbb arcát mutatja annak, aki vállalkozik a budai zöld sáv 42 kilométerének a megtételére; mi most a túra közepén található szűk 4 kilométeres szakaszát mutatjuk be. Több bejegyzésben, a túrák befejezésként ajánlottuk ezt a szakaszt, így éppen ideje önállóan is bemutatni. A mostani túránk kezdete a Normafa volt, ahová a Széll Kálmán tértől induló 21, vagy 21A jelű autóbusszal érkeztünk a város legjobb panorámájú buszvégállomásához. Jó hír, hogy ezentúl a Boráros tértől induló 212-es busz is eljön idáig.

A túrát érdemes a Budai-hegyek domborműtől kezdeni, aminek segítségével rögtön beazonosíthatjuk az előttünk lévő területeket, dombokat, hegyeket.

20180608_madarakfakwifi01_1.jpg

A zöld sáv jelzés a Széchenyi-hegy irányából halad a Szépjuhászné irányába és mi ennél a szobornál csatlakozunk rá. A sima, egyenletes talajú murvás túristaút párhuzamos az Anna-rét felé haladó sétaútvonalakkal, de azokkal ellentátben nem emelkedik hanem lejt. Lassan ballagtunk az úton, így a fák közül újra, meg újra kibukkanó változó panorámát és a dúsan virágzó vadvirágokat is alaposan szemügyre tudtuk venni.

20180608_madarakfakwifi02.jpg

Pár száz méter után odaérünk egy elágazáshoz, a zöld sáv jelzés leágazik és lefelé, jobbra folytatódik az út. A fák között tompán beszűrődik a fény és a hőmérséklet is jobban elviselhető, mint a réten, egy-két kerékpáros tolja felfelé a járművét. Az út továbbra is széles és kényelmes, de egyre jobban lejt és csakhamar meg is érkezünk egy műútra, ami a Tündér-hegyi út vége, a Mátyás király út eleje, a János-hegy és a Kissvábhegy találkozása. A műút és a Normafa közötti szakasz azért érdekes, mert az évekkel ezelőtti állapothoz képest a turista útvonal sokkal szélesebb és jobban járható, akár babakocsival is. Ezen kívül az új, modern vonalú útjelző és tájékoztató táblák is jelzik: ezt a területet karban tartják. Nem lehet viszont nem észre venni a sok kitaposott csapást az erdőt amúgy is sűrűn átszelő utak között: bizony, ha a hegyikerékpáros felmegy a hegyre, az le is fog valahol jönni.

20180608_madarakfakwifi03.jpg

Itt található hazánk első Kossuth-emlékműve. A terméskövekből épült talapzatra elhelyezett másfélszeres életnagyságú mellszobrot a Zugligeti Egyesület megbízásából Tóth István szobrászművész készített el 1913-ban. Az emlékmű a műútnak háttal áll, annak megalkotásakor valószínűleg Zugliget felől volt gyakrabban megközelített, most pedig a fák közé tekint be az egykori kormányzó szobra. A talapzaton egy dombormű Kossuth Lajos Istenszeme fogadóban történt letartóztatását ábrázolja.

20180608_madarakfakwifi04.jpg

A kis kitérő után a tovább haladunk a Tündér-hegyi útról elágazó zöld jelzésen. A néhol erősebben lejtő talajt itt már puha, kissé korhadt levélszőnyeg borítja és hamar elértünk egy szétgraffitizett épülethez, ami mellett egy minden festékét elvesztett, de működő és iható vizet adó kút van.

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

Az egykori Disznófő vendéglő sajnos nem vehető alaposabban szemügyre, bekerítették. A szemmel láthatóan nyomorúságos állapotú épületen már nincs is sok látnivaló, de a terület történetéről egy kiváló összefoglaló olvasható a Normafa Park honlapján. A fotón a gaz mögött megbújó Disznófő forrás is ugyanezen kerítés mögé szorult és el is apadt. Nem lehet azt a döbbenetet elfelejteni, amikor a kétkedve szálló suttogások igaznak bizonyultak és a múlt század végén a terület egyszer csak bekerítődött és a közkincsnek számító forrás elzáródott a nagyközönség elől. A szabadon álló téret – aminek a szélén még most is ott áll a Szentendrei Erdészet 1988-as térképe – egy meglehetősen ormótlan kerítés váltotta fel, ami mellett az elmúlt évtizedek alatt számtalan turista taposta ki a ma már normál szélességűnek mondható utat.

20180608_madarakfakwifi06.jpg

A zöld sáv jelzés meglepő módon nem a Szilassy úton folytatódik – pedig az is egy látványos, öles fákkal övezett szakasz – hanem levágva a szép kanyart, bevisz az erdőbe. Most már lakóházak, telkek kerítése mellett haladunk tovább, közel a városhoz, de mégis madaraktól hihetetlenül hangos területen. Miután kereszteztünk több autófelhajtót a Tücsök-rét alsó sarkánál bukkanunk ki az erdőből és érünk le a túránk utolsó előtt szakaszához. A zöld sáv jelzés a Disznófő úton halad tovább Tündér-hegy oldalán a Tündér-szikla irányába. Mi a Tücsök rét után letértünk az útról és kisebb hezitálás után a hegyikerékpárosok által kedvelt zöld kereszt jelzésű utat (ami a zöld sáv jelzést köti össze az Erzsébet kilátóhoz vezető zöld háromszöggel)  kihagyva a Janka utcán  végig ballagva értük el a 155-ös buszt.

20180608_madarakfakwifi05.jpg

Ez a szakasz kevesebb, mint 3 kilométer mégis nagyon változatosan megmutatja, hogyan avatkozik be az ember a természetbe és kellő körültekintés hiányában milyen károkat tud okozni. A nem túl régi vicc szerint szívesebben ültetnének fákat, ha azok térerős adnának, nem pedig oxigént. Pedig a hazai erdők a nélkülözhetetlen fotoszintetizálás mellett még számtalan értéket hordoznak, és az itt kialakult ökoszisztéma egyensúlyának megőrzése, az azt alkotó fajok védelme elemi érdekünk.

Szeretnéd kommentálni? Itt megteheted:

A választás szabadsága

Egy kirándulás során soha nem lehet tudni, hogy az adott útvonal milyen meglepetéseket és élményeket tartogat. Az erdő szélén a turistajelzésre pillantva még ismeretlen terep előtt állunk, a térkép persze segít valamennyit, de magunk fogjuk megtapasztalni, hogy mit rejt az erdő, ha rálépünk az útra. Magunknak kell majd utólag bevallani, hogy jó döntést hoztunk, amikor azt választottuk amit, nem bántuk meg a döntésünket, és valóban jó élményekkel gazdagodva, feltöltődve térünk haza.

calendar_hu_201804.jpg

Valahogy ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor összeszedegettem a Forest&Fruit Naptár 2018 áprilisi fotójához kapcsolódó blogbejegyzéshez az anyagokat. Az blog tavalyi évét egy naptárral zártuk, amibe az elmúlt évek legszebb fotóiból válogattunk, azért, hogy az is megismerkedjen a Budai-hegység változatos arcával, aki ritkán jár arrafelé. (A naptár innen szabadon letölthető és nyomtatható.) Minden fotó egy-egy jól sikerült kirándulás emlékét őrzi, ezért úgy döntöttünk, hogy idén a túráink során felkeressük azt a helyet, ahol a naptárkép készült és szemügyre vesszük a kép készítése óta történt változásokat.

Az április fotón a Budai-hegység jellegzetes és nagyon különleges természeti képződménye van, a Tündér-szikla, melyet a 291-es busz végállomásából fotóztam le, pont egy évvel ezelőtt. 2017-ben is napsütéses volt április eleje, pont, mint idén, a különbség csak a hőmérsékletben jelentkezett. Míg tavaly már érezhető volt a meleg hatása, ébredezett a természet, rügyeztek a fák, addig idén ennek alig volt jele. A sokáig elhúzódó tél és a makacsul vissza-visszatérő hideg miatt a fákon alig volt rügy és az erdőben is csak a tavaszi lágyszárú növények és a kecskerágó bontogatták virágaikat. Nem javította a hőérzetet az olykor feltámadó szél sem, ami miatt ajánlott volt óvatosnak lenni az erdőben.

A Tündér-szikla a 386 méter magas Tündér-hegy kelet-északkeleti oldalában álló, onnan toronyszerűen kiemelkedő dolomitkő képződmény. Könnyen megközelíthető éppen ezért kedvelt a kirándulók körében. Növény és állatvilága miatt évtizedek óta része a Budai tájvédelmi körzetnek. A terület védettsége miatt és a szikla porlódása miatt nem ajánlatos felmászni rá, legyen a lehetőség bármilyen csábító.

20180407_avalasztasszabadsaga04.jpg

Az osztrák-magyar monarchiában a Buda határában fekvő területeknek német neve volt, de Döbrentei Gábor királyi tanácsos kezdeményezésére ezeket a neveket magyarosították. Így lett Sauwinkel Zugliget, Krutzenwinkel Kurucles, Dreihotter pedig Csillebérc. Az 1847-ben megtartott dűlőkeresztelőn az Am Himmel nevet viselő hely megkapta a Tündér-szikla nevet.

A Tündér-hegy és a János-hegy oldalán több egymással párhuzamos túraútvonal is van, melyeken keresztül bebarangolhatjuk Zugligetet. Időjárástól és a rendelkezésre álló időtől függően többféle túra közül lehet választani, ha a Zugligeti úton lévő egykori Lóvasút végállomáson elindulunk a zöld háromszög jelzésen és célnak a 155-ös autóbusz végállomását határozzuk meg.

Az 1. túra egy részét már bemutattuk, de akkor a zöld háromszög jelzés után a zöld sáv jelzésen folytattuk a gyaloglást.  Most ne ijedjünk meg a lépcsőktől, vegyünk egy nagy levegőt és vágjunk neki a felfelé vezető útnak. Egy rövid, de annál meredekebb lépcsőzés után – itt a lépcsőket óriásoknak tervezték – meg is érkezünk a Tündér-szikla lábához.

20180407_avalasztasszabadsaga03.jpg

Tényleg pár lépés és magunk mögött tudhatjuk a város zaját, elénk tárul egy kis tisztás és már felettünk magasodik a dolomitképződmény. Innen a már egyenesen vezet lefelé egy jól járható turista út, a zöld jelzés és nagyjából 1 kilométer séta után ki érünk az erdőből. Az aszfaltos úton felfelé elhaladunk a Tücsök rét, majd az egykori OPNI épület mellett és már ott is vagyunk a 155-ös autóbusz megállójában. Legutóbb idén februárban voltunk ezen a távon – és ahogy a képekből kiderül, az előző években még néhányszor. Most egy kevés hóban és még kevesebb panorámában volt részünk a köd miatt. Frissítő, de alig 2 kilométeres, rövid túra, erős emelkedővel az elején és enyhe lejtővel a végén.

 

20180407_avalasztasszabadsaga01.jpg

A 2. túra során szintén nem ijedünk meg a lépcsőktől és nem is állunk meg a Tündér-szikla lábánál, hanem a hegy oldalában kialakított lépcsőkön felmegyünk a Tündér-szikla tetejéhez. Ehhez már egy kicsivel több lendület kell, hiszen csaknem 40 méter szintemelkedést kell leküzdeni. Az elénk táruló panoráma miatt megéri erőfeszítést tenni. Ha kifotóztuk magunkat, akkor a málló kövekkel borított vezető úton induljunk el lefelé. Az út a kövek miatt lefelé csúszhat, ezért óvatosan haladjunk, aztán ismételt lépcsőzés – most lefelé – után az első és a második túra útvonala itt találkozik, átérünk a zöld jelzésre, majd a már említett aszfaltos útra.  Kicsivel több, mint 2 kilométeres túra, kicsit nehezebb terepen, lépcsőkkel. 

20180407_avalasztasszabadsaga02.jpg

A 3. túra egy hosszabb és kalandosabb gyaloglást ígér, ugyanis a Tündér-szikla elérése után újabb erőt gyűjtve tovább lépcsőzünk, fel egészen a Tündér-hegy csúcsára. A megteendő táv hossza nagyjából 600 méter és közben 80 méteres szintemelkedést kell leküzdeni. Ha tetszett a Tündér-sziklától elénk táruló panoráma, érdemes hátra pillantani lépcsőzés közben, a feltűnő Hármashatárhegy és Budapest panorámája is tetszeni fog. Ha elértük a Tündér-hegy csúcsát és tovább haladunk az erdőben hamarosan ismét egy aszfaltborítású úton találjuk magunkat, a Tündér-hegyi úton, amin balra fordulva haladunk tovább.  A túrának a további része már ismerős lesz, ugyanis leánykökörcsinek után kutatva már jártunk errefelé.  Sőt, télen is.  A túra során elmegyünk egészen a Tündér-hegyi út végéig, majd a Kossuth-szobornál, ahol a zöld jelzés keresztezi az utat elindulunk lefelé. A Disznófő-forrás és a romokban álló Disznófő étterem, majd a Tücsök-rét után érünk el a 155-ös autóbuszhoz. Ez egy 4 kilométeres túra, erős emelkedőkkel, változatos terepen és sokféle látnivalóval.

Mivel Zugliget a János-hegy északi-északkeleti oldalán fekszik, bármelyik túra jó választás lehet még melegebb időben is, nem csak kora tavasszal. Reméljük, ezzel a háromféle útvonallal kicsit meg tudtuk mutatni, hogy milyen változatosság rejtőzik a nem is olyan távoli Budai-hegyekben. Hiszen már a 19. században is annyira kedvelt volt Zugliget, hogy megérte villamosvonalat létesíteni az ide kirándulók kiszolgálására.

A választás csak rajtunk múlik.

Hegyre fel, hegyen át

A Budai-hegységben lévő számtalan túraútvonal bőséges választékot nyújt mindenkinek, aki hosszabb vagy rövidebb kirándulásra vágyik. Sőt, az útvonalakat lehet egymással kombinálni, így csaknem végtelen számú lehetőség van előttünk, ha kirándulni, feltöltődni szeretnénk. Mi az egyik hétvégén egy olyan túrát választottunk, ahol egy kis emelkedő után hosszabban lehet sétálni az erdőben. A kiránduláson a Zugligeti úttól a Tündér-hegyen és a János-hegy északi oldalán gyalogoltunk át egészen a Budakeszi útig. Az egyetlen nehézséget a sáros talaj jelentette, de ha esik a hó, vagy szárazabb az idő ez nem jelent problémát, cserébe a kilátás és a táj igazán nagyszerű.

A túra elején a zöld háromszög jelzést követtük, ami a Zugligeti úton lévő egykori Lóvasút végállomáson indul. Érdemes elidőzni itt és megnézni a közelmúltban gyönyörűen felújított és a mellé felhúzott épületet is. Utóbbi a Helytörténeti gyűjteménynek ad helyet. A nem olyan régen még romosan csúfoskodó épültet alaposan átformálták, tetszetősen egyterűvé alakították. A tavalyi megnyitó óta már számos rendezvény volt itt kicsiknek és nagyoknak is. A rendezett környezetben bármikor jó megpihenni, hallgatni a természet hangját és beletörődni, hogy villamos már nem fog erre járni.

A Zugligeti úton az enyhe emelkedőn felfelé haladva előbb elértünk a busz végállomásához, majd az út túloldalára érve a Libegőhöz. A jelzés a kemping bejárat mellett bal oldalon folytatódik, végig a járdán maradtunk, előbb átkeltünk a kemping felett átívelő hídon és vetettünk egy pillantást vetve az egykori villamos végállomásra, majd a néhány száz méter után konstatáltuk, hogy most pedig lépcsőzni fogunk. Bizony a jelzés a Zugligeti útról egy lépcsősorra vezetett és már bent is voltunk az erdőben. Lassan, komótosan haladtunk felfelé, a levéltelen fák miatt elég jó volt a kilátás a környező hegyekre és a városra is. Nyáron ettől sokkal kevesebbet lehet látni a lomboktól. Aztán ez erdő csendjét hirtelen egy régi Ikarusz busz tört meg, a meglepetésből ocsúdva sikerült felvenni pár másodpercet, ahogy a többévtizedes jármű megküzd az emelkedővel. Mi is megküzdöttünk a hosszú emelkedővel, ami után a zöld háromszög jelzés egy meredek emelkedőben és lépcsősorban folytatódott és ha úgy terveztük volna, a Tündér-sziklán keresztül elmehettünk volna egészen az Erzsébet-kilátóig, ugyanis háromszög jelzés mindig valamilyen csúcs felé vezet. De nem úgy terveztük.

20180216_hegyrefel01ff.jpg

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

A Tündér-szikla alatt találkozik ugyanis a zöld háromszög, a zöld sáv és a zöld kör jelzés és mi átváltottunk a zöld sávra, ami a annak a Budai Zöldnek a része, ami a Szent Gellért téren kezdődik. Mivel ebben az évben dokumentáltan végig járjuk Budai Zöldet, adódott az alkalom, hogy megnézzük, milyen a jelzés János-hegyen átvehető szakasza. Most leginkább sáros volt, de még így is lenyűgözően szépnek tűnt az erdő. Hatalmas fák, most éppen kevés aljnövényzet és alkalmanként pompás panoráma.

20180216_hegyrefel02ff.jpg

Az út vezetett kicsit felfelé, kicsit lefelé és pont mire belefeledkeztünk volna a gyaloglásba, le is ágazott a zöld körről és a Budakeszi út felé kellett vennünk az irányt. Ha eddig nem is, most lett igazán fontos, hogy körültekintően lépkedjünk, mert hó ugyan nem volt, de a sáros ázott talaj lefelé is tartogathatott volna meglepetést, ha nem figyelünk. Így a legutolsó lejtőn nagyjából egy csiga sebességével araszoltunk lefelé és éreztük a combizmainkban, hogy edzésbe lendültek. Kevéssel a Dénes utcai buszmegálló felett bukkantunk ki az erdőből, ahol balra fordulva kényelmes tempóban elsétáltunk felfelé a következő buszmegállóig. Egy kényelmes, üdítő nagyjából egy órás sétát tudtunk magunk mögött, ezen a napsütéses téli-tavaszi februárban.

A zöld sáv jelzés a Szépjuhászné megállónál megy át a Budakeszi úton és folytatódik a Hárs-hegyen, amiről már korábban írtunk egy másik bejegyzésben, ami IDE kattintva olvasható.

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

Irány a Vaskapu-hegy!

Ne lepődj meg, ha Budapesten, csaknem a belvárosban találkozol turistajelzéssel. A város sajátos fekvésének köszönhetően a forgalmas útvonalakhoz egészen lehet turistautakra lelni. A zöld jelzésű túraútvonal több kilométeren keresztül kanyarog, a Gellért-hegytől egészen Nagykovácsiig. Terveink szerint a következő egy évben végig járjuk az egészet, fényképekkel és térképpel dokumentálva a túrát.  Ha érdekelnek a részletek, kövesd nyomon a túrákról szóló írásaink.

A Budai-hegység változatos domborzatának köszönhetően számos hegycsúcsról nyílik páratlan kilátás nyílik a városra és a környező hegyekre. Az egyik ilyen fantasztikus panorámát nyújtó hely a II. kerület Nyék nevű részén fekvő Vaskapu-hegy, mely a nevét a turistaútról is jól látható vörös anyaggal körülvett sziklakapujáról kapta. Mivel a zöld jelzés ezen a hegyen keresztülvezet, ezt választottuk ki elsőnek a Zöld-túra szakaszaiból. Az túra rövid, kevesebb, mint 2 kilométer, de a szintkülönbség jelentős.

A kiindulópont a villamos pasaréti Nagyhíd megállója, onnan gyalogoltunk, vagyis inkább lépcsőztünk fel a Vaskapu-hegyre. Ha valaki errefelé túrázik, meg lehet toldani a túrát ezzel a szűk 2 kilométerrel, de száraz, hideg téli időben önmagában is ideális rövid séta.

Pasarétre a legegyszerűbben a 61-es vagy 56-os villamossal lehet eljutni, a néhány éve szépen felújított Nagyhíd megállóig. A villamosról leszállva nem csak ezt, hanem a túra útvonalát is szemügyre vettük,  pont szemben van az Apáthy-szikla. Aki gyakran és régóta jár erre nyomon követheti, hogyan csökken telkenként a zöldfelület, a házak már nem csak a hegy oldalán, de a tetején is ott terpeszkednek. A hegycsúcsnál lévő bunkert most már csak messziről lehet megnézni, néhány évtizeddel ezelőtt még ott vezetett a turistaút. A jelenlegi útvonal egy szakaszán már  mindkét  oldalon vannak korlátok, így óvják a dolomitgyep védett növényit  és állatait.

apathyszikla01f.jpg

A Nagyhíd megálló után a lépcsőn lefelé a Zuhatag soron indultunk el, majd az Ördög-árok felett és a Pasaréti úton áthaladva már ott is voltunk a első lépcsősor előtt. Ezután a meredek Battai úton lépcsőztünk tovább és nagyjából 30 méter emelkedést leküzdve már Csalán útról tekinthettük meg az elénk tároló panorámát.  A kereszteződésben balra fordulva tovább haladtunk a zöld jelzésen, majd hamarosan következik egy újabb lépcsősor, mely 40 méteres emelkedéssel el is vezetett bennünket a túra egyik pihenőpados kilátópontjára. Itt kezdődik a tulajdonképpeni természetvédelmi terület, sok a kiránduló és kutyasétáltató is a hét bármely napján.

Tetszik amit olvasol? Kövesd a Forest&Fruit blogot a Facebookon is!

A keskeny nyomvonalon hamar elértünk az Apáthy-sziklához, lepillantottunk a túra kiindulópontjára a Nagyhíd villamosmegállóra, megcsodáltuk a páratlan panorámát a Parlamenttől a nagykovácsi hegyekig. (A képre kattintva megnyílik nagyobban is)

 apathyszikla_panorama01f.jpg

A 242 méter magas Apáthy-szikla szikla nevét a környék egykori tulajdonosáról kapta, Apáthy Gábornak egy majorja volt errefelé. Ez a jellegzetes alakú szikla dolomitból, rárakódott mészkőből és anyagból áll, alaposan szemügyre véve a felületüket láttuk a fúrókagylók jellegzetes kör alakú furatainak nyomát, melyek még az földtörténeti eocén korban keletkeztek. A sziklának nincs védőkorlátja így kellő körültekintéssel nézelődtünk, fotóztunk. Sok kirándulónak csábító lehet, hogy a még az utolsó lépcsős szakasz előtt lent is körbejárja a sziklát. Ezt nem érdemes megtenni,  a kőomlás veszély miatt és azért, mert minden lépéssel az 1977 óra védett természeti értéknek számító 13,5 hektáros terület szenved kárt. A dolomit természetes porlódását jól mutatja a murva, ami sétáló  útvonalakat néhol vastagon borítja.

A területnek mindig is gazdag növény és állatvilága volt, ahogy a Magyar Madártani Központ Aquila nevű folyóiratának 1909-es(!) lapszámában olvashatunk is erről (a linkre kattintva egy pdf nyílik meg), de a madarak közül nemcsak kakukk, hanem a holló és héja is megtalálható erre. A szikla területén a karsztbokorerdőben megél az imádkozó sáska, több futrinkafaj, hőscincér, lepkefélék nagy számban. Számos védett növényfaj is honos, a korábban a blogban már bemutatott budai nyúlfarkfű, a jellegzetes sárga keresztesvirágú magyar repcsény, a lilás vagy fehéres virágot hozó törpe nőszirom és a mára beszűkült élőhelyű hegyi árvalányhaj.

 

A természetvédelmi terület elejétől a túra végéig tartó néhány száz méteres úton a tájékoztató táblákról sok érdekességet megtudtunk. Az elágazó túraútvonalon továbbra is a zöld jelzést követük, a jobbra felfelé vezető lépcsőt megmászva a télire lombját vesztett erdő fái közül szemügyre vettük az elénk táruló panorámát.

Majd egy újabb pihenőhely után, elhaladva vaddisznónyomok és túrások mellett elhagytuk a tanösvény legutolsó tábláját már meg is érkeztünk a Görgényi útra a 11-es busz végállomásához. Az naplemente táján az idő is barátságtalanná vált, így le sem szálltunk a buszról egészen a Mechwart- ligetig.

A séta összesen kevesebb volt, mint két kilométer, de az arra sétáló emberek száma alapján ez a kis erdős, emelkedős rész lakóövezethez közelsége miatt is nagyon népszerű sétára vagy kutyasétáltatásra.