Tekerj bátran

Budapest abban a szerencsés helyzetben van, hogy történelmi emlékekben gazdag belvároson és a néhány helyen egészen jól megközelíthető folyóparton kívül a városhatáron belül van nagyméretű, egybefüggő zöldfelülete és számos tömegközlekedéssel is gyorsan megközelíthető turista útvonala. Sőt a kirándulókon kívül a kerékpárral közlekedők is megtalálhatják itt a számításukat, akár aszfalton, akár földúton szeretnének tekerni. Ebben a bejegyzésben ajánlunk egy nagyon klassz és nem túl hosszú kerékpáros útvonalat, azoknak, akik a természet értékeit tiszteletben tartva szeretnének a szabadban sportolni.

A Budai-hegységben számos tábla tájékoztatja az erdőben járó kirándulókat arról, hogy melyik úton mivel lehet közlekedni. Nem túl meglepő módon autóval és motorral nem lehet a turista útvonalakat használni, ahogy a legtöbbet kerékpárral sem. A két keréken közlekedők még sincsenek kitiltva az erdőből; több, számukra kijelölt úton haladhatnak Budapest területén belül a védett természetvédelmi övezetben. Egy kerékpáros kirándulás tervezésekor két kattintással találunk olyan jó és megbízható térképet, ahol jelölik a kerékpárutakat, hogy a védett területeken biztosan nem tévedj a tilosba, sőt a mobilra letölthető Természetjáró appban is szuper tippek vannak.

Hűvösvölgy elég hamar nagy népszerűségre tett szert a városi kirándulók körében, de a terület tömegközlekedése évtizedekkel később érte utol a belvároshoz kicsit közelebb fekvő Zugligetet. Míg az akkoriban forgalmi csomópontnak számító Lánchídtól Zugligetig tartó vonalat már 1868 június 30-ban megépítették, ITT írtunk róla, addig a Budagyöngyétől Hűvösvölgyig tartó szakaszt, más néven a Szépilona-Lipótmező-Hűvösvölgy vonalat csak évtizedekkel később 1900. február 28-án helyezték üzembe. A csaknem 120 éves villamosvonal azóta a Budapest egyik legfontosabb villamosvonala lett. Emellett a pálya mellett vezet egy olyan kerékpárút is, amin pillanatok alatt lehet a belvárosból kitekerni a zöldbe.

Szeretnél még több, környezetvédelemmel foglalkozó bejegyzést olvasni?
Kövesd a Forest&Fruit blogot a Facebookon és az Instagramon is!

A villamosok egy részén kerékpár is szállítható, erről a BKK honlapján lehet tájékozódni, aki nem szeretne aszfalton kerékpározni, a Vadaskerti útnál szálljon le a villamosról és a Páfrány úton végig haladva juthat el a sárga kerékpárral jelzett útra. A Páfrány és Kondor út sarkától kezdődő erdős területet Mátyás király kertjének is nevezik, nem véletlenül, a királynak egykor ez volt a kedvenc vadászó helye. Ha vaddisznókkal és más vadakkal nem is találkozunk a Hűvösvölgyig tartó 2 kilométeres szakaszon, futók, kutyasétáltatók és más kirándulók azért vannak a nagyjából 2 kilométeres kisebb szintkülönbségekkel tarkított szakaszon. Az út végig az Ördög-árok mellett halad, erről ITT írtunk.

tekerjbatran01.jpg

Hűvösvölgynél a sárga jelzéshez a kék is csatlakozik, vagyis egyből két kerékpárút közül lehet választani. A Nyéki-hegyet oldalában haladó kék kerékpárút jó választás lehet annak, aki csekély szintkülönbségű, de remek panorámát tartogató úton szeretne haladni. Évekkel ezelőtt mi gyakran és nagyobb társasággal jártunk erre, ugyanis kék jelzés a Hármashatárhegyi, ma már nem üzemelő repülőtérre vezet. A késő téli, kora tavaszi erdő szerethető, már nincs nagy hideg, jók a terepviszonyok és lombok nélküli fák között sokkal távolabbra ellátni. Az út lassan, de folyamatosan emelkedik és van egy kissé erősebb kaptató is, mielőtt kinyílik a tér és elénk tárul a hegyek ölelésében elfekvő medence. Látható, az Újlaki hegyet ma is használják a repülés szerelmesei, de csak a siklóernyősök.

tekerjbatran02.jpg

Mivel már szürkület volt, egy kis üldögélés és uzsonnázás után a közeli Hidegkúti út felé vettük az irányt. A Vadaskerttől az egykori Hármashatárhegyi repülőtérig körülbelül 5 kilométert kell tekerni, erdőben, változatos terepen és a szabályokat betartva.

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.

Forrás: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada I. kötet A reformkortól 1919-ig