Hétköznapi kaptatás

Vannak olyan napok, amikor hétköznap is jól esik egy kicsit az erdőben, a természetben időzni, akár egy félóra, vagy óra is elég lehet a nap végi megnyugváshoz, a feltöltődéshez. A Hárs-hegy oldalán van egy túraútvonal, mely nem túl hosszú, a kezdete és a vége is egy-egy buszjárathoz van közel, így könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel is.

A séta a 129-es busz Széher úton található végállomásától kezdődik. A busz a Széll Kálmán térről indul, de idő takarékosabb a buszra átszállni a Budagyöngye megállónál az arrafelé közlekedő valamelyik villamosról.

hetkoznapi_kaptatas_01.jpg

A busz végállomásától a Széher úton menjünk felfelé, amíg be nem érünk az erdőbe. Jobb oldalon pihenőhely, bal oldalon az egykori Lipót területe fekszik. A sétánk elején egy kisebb emelkedőn kell felmennünk, majd az ösvény két irányba elágazik. A bal oldali elágazás a zöld kereszt turista jelzés, de mi tartsunk jobbra, a jelzés nélküli sétaúton. A sétaút végig a Gyermekvasút és a Budakeszi út között halad, nem szakítja meg egyetlen vasúti vagy közúti átjáró sem, zavartalanul sétálhatunk a Lipótmező északi résztől a Kis-Hárs-hegy déli oldalán egészen a Nagy-Hárs-hegy és a János-hegy között elterülő nyeregig és érhetünk el a Szépjuhásznéhoz. Az út első felén a hegy déli oldalán a még nem zöldülő fák miatt át lehet látni a János hegyre és szemügyre lehet venni az Erzsébet kilátót. Egy kisebb emelkedő után egy mohás fánál lehet megpihenni. A sétaút változó terepviszonyok közt folytatódik, enyhe lejtők és emelkedők követik egymást, ahogy kanyarogva egyre közelebb kerülünk a Nagy-Hárs-hegyhez.

***

Indulási helyszín: Széher út vége

Megközelítés: 129-es autóbusz a Széll Kálmán tértől, vagy a Budagyöngye megállótól.

Útvonal: zöld kereszt, majd nincs jelzés

Útvonal hossza: ~2 km

Szintemelkedés: ~100 m

Felszerelés: évszaknak és időjárásnak megfelelő öltözet, túracipő, folyadék, élelmiszer

***

 

Az erdők védelme és karbantartása nagyon fontos, a fákat a Pilis Parkerdő munkatársai rendszeresen gondozzák és az nem megfelelő fákat kivágják. Erről is olvashatunk a sétaútvonalon elhelyezett táblákon.

hetkoznapi_kaptatas_02.jpg

A még éppen zöldellő erdőben nyugalmasan haladhatunk, útközben találkozhatunk futókkal és kutyasétáltatókkal is és néha kerékpárosokkal is… A sétaúton több helyen van pihenőpad, bárhol le lehet ülni és elfogyasztani a magunkkal hozott enni vagy innivalót. Az út utolsó szakasza egy enyhébb emelkedő, amin felkaptatva jobbra már látható is a Gyermekvasút épülete, mellette pihenőhely, baloldalon a Budakeszi úton pedig a buszmegálló, ahonnan a 22-es buszokkal vissza lehet térni a városba.

Megjegyzés: aki nem szeret kaptatni,  az induljon el a Szépjuhásznétól lefelé, úgy is pihentető lehet a séta.

Ha tetszett a cikk, használd a megosztás gombokat. Kövesd a Forest & Fruit blogot a Facebookon is

 

 

 

 

Keltikék túra a Hárs-hegy körül

Budapesten könnyen elérhető távolságban van a Budai-hegység, még a belvárosból is rövid időn belül el lehet érni egy-egy nyugalmasabb kis zöld szigetet. Aki alaposan böngészi a térképet, megláthatja, hogy számtalan túraútvonal közül lehet választani. A bőség zavarán, egy apró virág segít: a most virágzó ujjas és a védett odvas keltike, hatalmas virágtengerével és jellegzetes illatával még a legelszántabb szobalakókat is el fogja varázsolni.

keltike_03.jpg

***
Indulási helyszín: Szépjuhászné.
Megközelítés: 22, 22A, 222 -es autóbusz a Széll Kálmán tértől.
Útvonal: zöld kör
Útvonal hossza: ~4 km
Javasolt felszerelés: évszaknak és időjárásnak megfelelő öltözet, túracipő, folyadék, élelmiszer, távcső
***

A 22-es buszról leszállva a buszmegállótól balra érdemes elindulni a zöld kör jelzésen, ha rögtön szeretnénk a keltikéket látni. A Nagy Hárs hegy déli, délnyugati oldalán már nagy mennyiségben virágoznak. Itt már van néhány pad is, ahol le lehet ülni, de ki tenne ilyet egy túra elején?

***
Keltikék – Odvas keltike, ujjas keltike

Mindkét növény a boglárkafélék családjába tartozó 20-30 cm magas növény, jellegzetes liláskék és fehér virágokkal. Az odvas keltike magas alkaloid tartalma miatt gyógynövény,  de hatóanyagai miatt csakis kizárólag orvosi ellenőrzés mellett használható! Védett növény, 10-30 cm magasra nő, szára húsos, hamvas, levelei hármasan szeldeltek. Virágai fehérek, krémszínűek, lilák és rózsaszínűek lehetnek. A föld alatt található gumója dió nagyságú, üreges, vékony falú. Az ujjas keltike kisebb, 10-20 cm magas növény, levelei jobban osztottak, mint az odvas keltikéé. Virágai általában lilásvörösesek, ritkán fehér színűek. A nevét adó gumó mindössze mogyoró nagyságú és nem üreges.

keltike_02.jpg

Pár száz méter után egy enyhe emelkedőn felhaladva átérünk a hegy nyugati, majd északnyugati oldalára, ahol már megváltozik a növényzet összetétele, itt még feltűnik a hóvirág. A kisebb kaptató után már le lehet ülni és elővenni a kulacsokat, apró szendvicseket.

Ezután egy hosszabb, változó terepmagasságú rész következik, ahol ilyenkor még hűvösebb az idő, mivel ez a hely északi oldala. A gyér lombok közül messze elláthatunk, előbb Nagykovácsi, majd Solymár irányába.  

A zöld kör turista útvonal keresztezi a sárga jelzést, itt balra fordulva Hűvösvölgybe lehet lesétálni.  Ha már van olyan tagja a csapatnak, aki fáradt, ebben a kereszteződésben jobbra fordulva lerövidíthető a túra útvonala, és hamarabb vissza lehet jutni a Szépjuhásznéhoz.  Az utat egyenesen folyatva egy lejtős rész után egy újabb elágazásnál jobbra fordulva rákanyarodunk az utolsó előtti, hosszabb szakaszára. Amennyiben egyenesen mennénk tovább, akkor a Széher út végére jutnánk. De maradjunk a zöld kör jelzésen és hamarosan elérünk a következő pihenőhelyhez, ahonnan természetesen nyílik egy újabb turista útvonal és jelzés, balra. Ha még van bennünk erő, itt az alkalom meg lehet nézni a Kis Hárs-hegy csúcsán lévő Makovecz-kilátót, néhány száz méter kitérő csupán.

A kitérő/pihenőtől a tábla szerint már csak 1,8 km Szépjuhászné, szinte teljesen végig a Gyermekvasút mellett vezet az utunk. A kisvasúton átkelve ismét a hegy déli oldalára érkezünk és ismét nagy tömegben jelenik meg az odvas keltike. Bejárva a Hárs-hegy más turista útvonalait vagy a közelben található Örökerdő tanösvényt további hatalmas virágmezőben gyönyörködhetünk. 

A Hárs-egy igen kedvelt kirándulóhely, szinte nincs olyan napja a hétnek, amikor ne lennének futók, kirándulók, kutyasétáltatók a hegyen. Éppen ezért fontos, hogy meglátogatva ezt  szép helyet ügyeljünk annak értékeinek megtartására. Bármennyire is megtetszik egy növény vagy egy állat, ne vigyük haza.  A kijelölt turista útvonalról ne térjünk le, használjuk a pihenőhelyeket és az elhelyezett szemeteseket. 

Ha tetszett a cikk, használd a megosztás gombokat. Kövesd a Forest & Fruit blogot a Facebookon is

keltike_01_1.jpg

Ha tetszett a cikk, használd a megosztás gombokat. Kövesd a Forest & Fruit blogot a Facebookon is

Újratöltődés

Végre megérkezett a tavasz, itt az ideje elhagyni a lakást és túracipőt felhúzva kirándulni egy kicsit, bejárni erdőt mezőt, hegyet és völgyet. Mindenki tudja, az ébredező, lassan zöldülő fák és nyíló virágok jó kedvvel és erővel töltik fel a természetjárókat. A blogban tervek szerint kiránduló és túra tippeket olvashattok, néha egy kis gasztronómiai ajánlóval fűszerezve. Akinek van kedve a blog e-mail címére, hello@forestandfruit.com, küldhet programajánlót vagy élménybeszámolót egy-egy jól sikerült túráról. Indulhatunk? Tarts velünk!

ff_hatter_01.jpg