Közlekedj okosan

Az ősz beköszöntével egy időre vége a nyugalmas utazásoknak, változik a menetrend és időjárás, ezek miatt előfordulhat fennakadás a közlekedésben. Éppen ezért összegyűjtöttünk néhány tippet, mit lehet tenni, ha valamilyen szokatlan időjárási esemény (eső, hó, szél) miatt problémássá válik a közösségi közlekedés működése. A bejegyzésben szó lesz még egy tavaly felújított villamospálya szakaszról, amit egy nyár végi esőzés miatt garanciálisan javítani kellett: a munkálatok miatt megnövekedett forgalomban a tömegközlekedni szándékozók csak a tömeget tapasztalták meg.

Talán sokan meglepődnek azon az állításon, hogy Budapest tömegközlekedése olcsó, a jól szervezett közösségi közlekedéssel megközelíthetők különböző területei, pedig van benne igazság. Az a megtörtént eset már bárki által jobban hihető, amikor néhány hazánkba látogató turista nosztalgiajáratnak gondolta a Batthyány térről induló 41-es villamost. Valami ilyen kettősség jellemző Budapest egyik legnagyobb forgalmú villamosvonalának a Széll Kálmán tértől Hűvösvölgyig tartó szakaszára: a forgalomhoz képest néhol elég mostoha állapotú pályán általában a menetrendet tartva járnak a több évtizedes Tatra szerelvények. Melyek egy-egy nagyobb zápor alatt és után szinte üzembiztosan állnak meg a bokáig érő vízben. 2017-ben több hónapos vágányzár mellett felújították a Kelemen László és Budagyöngye közötti szakaszt, azonban az utasok 2018 szeptember elején elég sokan morózusan vették tudomásul, hogy ugyanott se villamos se tájékoztatás. Nem teljesen önszántukból a bérlettulajdonosok önfeledt villamosozás helyett gyalogtúráztak a villamossínek mentén.  

Egy korábbi bejegyzésünkben írtunk már arról, hogy az urbanizáció miatt alaposan megváltozott a főváros éghajlata, növényzete és írtunk az Ördög-árok történetéről (ITT). Az időszakos patak közelében épült villamosvonal több, mint 100 éve  szolgálja ki az erre utazókat, Budapest egyik legöregebb kötött pályás vonalán a néhol megviselt állapotú, máshol karbantartott pályatesteken futnak a korosnak mondható villamosok.  

20180926_kozlekedjokosan04.jpg

A képen látható, itt éppen a Városmajornál elcsípett 611-es villamost 1908-ban gyártották, szóló-, majd ikerkocsiként volt forgalomban. 1987-ben sikerült a pusztulástól megmenteni, eredeti állapotába felújítani és most már nosztalgiavillamosként  használják. Ilyen villamosok is közlekedtek Hűvösvölgy  felé, ugye milyen gyönyörű?

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Forest&Fruit (@forestandfruit) által megosztott bejegyzés,

 

Az Apáthy-szikláról is pazar panoráma nyílik a Budai-hegységre, benne a néhány évvel ezelőtt szépen felújított Nagyhíd megállónál álló Tatra villamosra. A  Hűvösvölgyig tartó vonalat 1910-ben adták át és az évekkel korábban, 1868-ben épült Zugligeti vonalból ágaztatták ki Budagyöngye megállónál. A 132 éves egykori Lóvasút végállomásáról ITT írtunk. Érdemes belegondolni,  mennyire meghatározta ez villamosvonal a budai területek fejlődését, beépülését. A XIX. század végén megérte  lóvasutat építeni a természetjárás miatt népszerű Zugligetben és csak évtizedekkel később adták át a napjainkban már nagyságrendileg sokkal több utast szállító hűvösvölgyi vonalat. Addig a például a Lipótmezőn található 1868-ban épült Magyar Királyi Országos Tébolydát is csak gyalog lehetett megközelíteni a Budagyöngyétől.

 

20180926_kozlekedjokosan01.jpg

 

A tavalyi felújításra azért volt szükség, mert az Ördög-árokkal párhuzamosan futó villamospálya terhelése megviselte a patakpart töltését. A hónapok alatt elvégzett munka során kicsit átszabták az Ördög-árok medrét és az ide futó Budenz árok torkolatát, majd egy masszívnak tűnő betonfallal támasztották meg a villamospályát. Egyáltalán nem célunk és nem is tisztünk a tavalyi felújítást, tervezést vagy bármilyen hozzá kapcsolódó munkát minősíteni, de az idei nyár utolsó napjaiban az időjárás megtréfálta a kivitelezőket. A hirtelen és nagy mennyiségben lezúduló csapadék pont a betonfal mellett talált magának kijáratot, magával sodorva a villamos sín alatt lévő földet, kőzúzalékot. Tény, hogy a víz lefelé folyik és tény, hogy a terület legmélyebb pontja az Ördög-árok medre, így annyira nem volt meglepő az alámosódás. Alább a helyreállított terület, a betonon látható, meddig sodorta a csapadék a villamospálya alól kimosott földet, töltést.

20180926_kozlekedjokosan03.jpg

A csapadék nem füves-lankás dombokról és meredekebb, de zölddel borított, poros, sáros hegyoldalról, hanem aszfaltozott, lebetonozott, beépített lakóövezetből ömlik le a villamossínek mellé. A lezúduló vízmennyiség nem tud sem a földben, sem jelentős mértékben a csatornában elvezetődni. Mivel a sérült szakasz egészen közel volt az Ördög-árokhoz aljához, remélhetőleg a mostani javításnál olyan megoldást találtak, amivel arányosan eloszlatva tudták csökkenteni a betonfalhoz érkező víz mennyiségét. Különben minden „havária jellegű” esőzésnél igénybe kell venni a kis sárga markoló segítségét.

20180926_kozlekedjokosan02.jpg

Amíg kiderül, hogy mennyire tartós a javítás összegyűjtöttünk néhány alkalmazást, amivel online, valós időben tájékozódhatunk a budapesti közösségi közlekedésről. 

A BKK – Budapesti Közlekedési Központ Facebook oldalán az éppen fennálló közlekedési problémákról gyakran jelennek meg bejegyzések. Előnye, hogy az oldal kezelői jóvoltából hivatalos forrásból és viszonylag gyorsan kerülnek ki a hírek. Hátránya, hogy a város minden járatáról tesznek ki információt, ha éppen a Vadaskertnél állunk, nem biztos, hogy érdekes egy Rákosligeti útlezárás.

A BKK hivatalos utazástervező alkalmazása a BKK Futár, aminek segítségével nyomon követhető a forgalomban lévő összes busz, trolibusz, villamos. Valós időben nyomon követhetőek az egyes járművek és pontosan látható, mennyi idő múlva érkeznek a megállóba. Láthatók a MOL Bubi állomások és a BKK jegyautomaták. Ezen kívül használható útvonaltervezésre. Online kapcsolat szükséges hozzá.

A Budapest Menetrend szintén egy valós idejű menetrend és útvonaltervező alkalmazás, ami a fővárosi járatokat és a környékbeli vasútvonalakat mutatja meg. Tapasztalataink szerint tényleg valós idejű, ugyanis a térkép nézetben nem csak a járatokat, hanem minden egyes járművet is megmutat (még a villamospótló buszokat is). A folyamatosan frissülő térkép nagyban tudja a segíteni a tervezést, ha egy nem várt közlekedési dugóba kerülünk. A valós idejű figyelés szintén csak online működik, de hálózat nélkül útvonal tervezésre is kiváló.

Visszakanyarodva a közösségi médiához, érdemes még követni a BKV Zrt. és a Hűvösvölgy Közlekedése Facebook oldalakat, ahol nem csak a bejegyzések, de a hozzá fűzött kommentek is hasznosak lehetnek. Előbbi a BKV hivatalos oldala, utóbbi egy magánszemélyek által létrehozott oldal.

A forgalmat figyelhetjük még a Waze alkalmazással, ez főleg akkor hasznos, ha a kötött pályás járművet busszal pótolják. Így nem a buszon fogunk azzal szembesülni, hogy a máskor 20 perces út másfél óráig fog tartani, hanem lesz lehetőségünk valami más, nem túl fapados megoldás után nézni.

Kirándulásra felkészítő bejegyzéseinkben rendszeresen megemlítjük, hogy fontos a kényelmes cipő. Pályarenoválás vagy más forgalmi akadály miatt tömegközeledőből gyalogossá kényszerülő emberként jobban járunk, ha reggeli induláskor sportcipőt húzunk, vagy a kényelmesebb lábbeli mellett döntünk, bármennyire is furcsának tűnhet ez a tanács, egy európai, nagyvárosban 2018-ban.

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted: