Örökifjú örökerdő – időutazás a János-hegyen

A blog tavalyi évét egy naptárral zártuk, amibe az elmúlt évek legszebb fotóiból válogattunk, azért, hogy az is megismerkedjen a Budai-hegység változatos arcával, aki ritkán jár arrafelé. (A naptár innen szabadon letölthető és nyomtatható.) Minden fotó egy jól sikerült kirándulás emlékét őrzi így nagy öröm, hogy a naptár miatt is felkereshetjük ezeket a helyeket.

A hónapok neveire kattintva olvashatsz a januári, februári, márciusi, áprilisi , májusi és júniusi  naptárfotóinkról a hozzájuk kapcsolódó túrákról. A Forest & Fruit Naptár 2018 júliusi fotója a megunhatatlan Budapesti panorámáról 10 évvel ezelőtt 2008 júliusában készült az Erzsébet kilátóból. Úgy tűnik, abban az évben nem volt olyan hőség és délután 2-kor simán lehetett nézelődni a kilátó bármelyik szintjéről. Az idei kirándulás napján sem volt túl meleg, nem készültek napfényes, bárányfelhős képek. Budapest sokat változott 10 éve alatt, de a város változásainak vizsgálata helyett mi most megmutatnánk, ezt a hegyet nem csak látogatni, de megóvni is érdemes.

calendar_hu_201807.jpg

Azt gondolnánk, hogy a János-hegy nem rejt túl sok meglepetést, hiszen minden nevezetessége szem előtt van és az egyre urbánusabb turista utakat bejárva a hegy minden titkát megtudhatjuk. Ha azt gondolnánk, tévednénk. Bármilyen hihetetlen vannak még ezen a hegyen csendes, hatalmas bükkfákkal szegélyezett tényleg csodás területek, ahol azért jó megállni egy percre. Az általunk választott túraútvonalról már írtunk a Kisvasútról kisvasútig című bejegyzésünkben, több alkalommal bejártuk, ismerjük, szeretjük és most tettünk egy kis kitérőt. 

Normafa hegygerincen lévő buszvégállomása a 21, vagy a 21A jelzésű busszal közelíthető meg, melyek a Széll Kálmán térről indulnak 5-6 perces követési idővel. Szükség is van arra, hogy ilyen gyakran közlekedjenek a buszok, ugyanis a hegy gerincén lévő parkolók hamar megtelnek és a buszok sem üresen érkeznek a végállomásra. A túra kezdete most is a Budai-hegységet ábrázoló bronzszobor volt, ahonnan továbbra is pazar kilátás nyílik a városra. Az időjárás most nem volt kegyes hozzánk, napsütés helyett borús, felhős idő fogadott bennünket, de legalább nem esett. A télen hóval fedett sípályákon most színes vadvirágok és fűfélék virágoznak, zöldbe borult az egész domboldal.

20180711_orokifju01.jpg

Rövid nézelődés és fotózás után elindultunk a pár száz méterre található Anna-rét felé a János-hegyi úttal párhuzamosan futó murvás gyalogúton. Ahhoz képest, hogy vasárnap délután volt egészen sokan voltak még a réten és környékén. Az egyre hatalmasabbra növő játszótér szinte tele volt és a tűzrakó helyeken is parázslott a tűz. Meg is állapítottuk, hogy aki csendre és kikapcsolódásra vágyik, az ne jöjjön vasárnap a Normafára, mert igaz, hogy a zöldellő természetben friss a levegő, de kezelhetetlen a tömeg. Örömmel hagytuk magunk mögött a zajos Anna-rétet, a felújított bicikliút és futópálya helyett az erdőben kanyargó szintén murvával felszórt, könnyen járható kék kör jelzésen folytattuk utunkat, elhaladtunk a Sporthotel mellett, majd követtük a jobbra leágazó jelzést.

Az erdőgazdálkodás részeként az erdőkben gyakori, hogy egyes területeken az összes fát kivágják így tar területek keletkeznek. Örökerdőnek nevezzük azok az erdőket, melyekben nem történik tarvágás, csak kisebb csoportokban vagy egyenként, úgynevezett szálalással vágják a fákat. Ennek köszönhetően az erdő területete folyamatosan erdő marad a rá jellemző élővilággal. A gazdálkodás során a maguktól kidőlő fák egyrészét hagyják elkorhadni, így az ökoszisztéma részeként a korhadó fa élőhelyet jelent más élőlénynek. Az örökerdő erdő ellenállóbb és természetes életközössége zavartalanul tud fejlődni. Az örökerdők létrehozását Kaán Károly földművelésügyi államtitkár javasolta, akinek a nevét a Hárs-hegyen lévő kőkilátó viseli.

 20180711_orokifju02.jpg

Az út egy öreg bükkösbe vezetett és már első pillantásra lenyűgöztek bennünket ezek a hatalmas fák. Nem véletlenül, itt veszi ugyanis kezdetét a WWF János-hegyi tanösvénye. Az elhelyezett táblákat böngészve sok mindent elolvashattunk a körülöttünk lévő bükkerdőről és a bükkfákról, melyek között van számos 100 évesnél idősebb fa. A táblákról megtudhatjuk még, hogy miért hasznos az örökerdő és miért kifizetődő a szálaló gazdálkodás. Kiderült, hogy az erdőgazdálkodás nem egy rövid távú folyamat (ezt azért eddig is sejtettük), hiszen egy-egy erdőrészlet gondozásához 5-10 évente kell csak visszatérni és évtizedekben kell előre gondolkodni. Viszont a változatos életkorú egyedekből álló és kiegyensúlyozott élővilágú erdő meghálálja a gondoskodást, erősebb és ellenállóbb lesz a különböző életkorú fák alkotta társulás. Nagyon érdekes és üdítő volt a már-már parkszerű turistautak után a csendes, dús aljnövényzetű erdő. Igaz csak pár száz méter hosszú a tanösvény, de megmutatja, hogy felelős erdőgazdálkodással hogyan nevelhető kirándulók számára vonzó erdő és milyen lehetne a János-hegy valódi arca.

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

A tanösvény kitérője után megérkeztünk a Libegő felső állomásához, ami szintén egy központi helynek számít, hiszen a Libegőn kívül van itt játszótér, ivókút, de a Gyermekvasút János-hegyi megállója sincs messze. Megtaláltuk az egykori Lóvasút végllomástól induló zöld háromszög jelzést és ezen haladva folytattuk utunkat az Erzsébet kilátó felé. A sík terepet felváltotta a számtalan lépcső, ha valaki kényelmesebben szeretne felérni a kilátóhoz, a futópályával párhuzamos műutat is választhatja.

20180711_orokifju03.jpg

A rövid, de meredek kaptató után szerencsére hamar feltűnik az kilátó kőből készült épülete a zöld lombok között.

20180711_orokifju05.jpg

Az Erzsébet-kilátóból a felhős idő ellenére is pompás volt a kilátás, tisztult annyit a légkör, hogy láthatóvá vált nem csak a Pilis, hanem a Mátra vonulata is. Persze a város nevezetességei jól kivehetők voltak, aki ismeri Budapestet minden érdekességet megtalálhatott.

Forest&Fruit (@forestandfruit) által megosztott bejegyzés,

A túra következő szakasza a piros sáv jelzésen folytatódott, hiszen ez vezet le a Szépjuhásznéhoz. A lefelé vezető út több szakaszra osztható, többször keresztezi az aszfaltburkolatú János-hegyi út. Érdemes ezen a szakaszon kellő körültekintéssel közlekedni, mert néhol hiányosak a lépcsők és a kerékpárosok által itt is szétszabdalt erdőben néha kérdéses, merre is vezet a piros jelzés. A talaj meglehetősen egyenetlen, sziklás, több helyen lépcsőzni is kell lefelé, de előfordul, hogy puha erdei ösvényen vezet az út. Az általában nyüzsgő erdő most csendes volt, kevés túrázóval találkoztunk, így fel lehetett fedezni néhány még virágzó növényt, rovarokat és a lombok közül kitekintve megcsodálni a Hárs-hegyet. Igazán érdekes a különleges nevű kéküstökű csormolya, mely a vajvirágfélék családjába tartozik és félparazita növény, mivel a gazdanövény gyökeréből vizet és tápanyagot szív el, de a zöld színe miatt azért tudható, hogy fotoszintetizálni is képes. 

 20180711_orokifju04.jpg

Lefelé kényelmes tempóban haladtunk, a piros és a sárga sáv, a piros és a zöld kereszt és a két zarándokút összefonódása után értük el a Budakeszi utat, ahol rögtön ott a Szél Kálmán térre vivő 22-es busz megállója. Összességében a kis kitérőknek köszönhetően 5 kilométeres volt ez a túra, amit a számos megálló miatt az átlagnál lassabban tettünk meg. Miközben eljutottunk az urbánus parktól a Budai-hegység másik örökerdőjéhez.

Szeretnél hozzászólni?  Itt megteheted: 

 

 

Hol VOLT, hol nem VOLT

Sopron páratlan természeti kincseivel, kulturális örökségével és nem utolsó sorban vendégszeretetével az egyik legnépszerűbb utazási célpontja kis hazánknak. A héten zajló VOLT Fesztivál apropóján egy rövid és szubjektív összeállítást szeretnénk a blog olvasóinak adni város talán kevésbé ismert nevezetességeiről és a természet nyújtotta kikapcsolódási lehetőségekről.

A Magyarország északnyugati részén fekvő város a maga 60000 lakosával nem tartozik hazánk legnagyobb települései közé. Nagyságához képest viszont nagyon jelentős méretű örökséggel rendelkezik, megszámlálhatatlanul sok látnivalót található a városban és a környékén. Ez a terület már elég régen benépesült, a ókori Róma Scrabantia nevű városának fóruma a mai Főtér helyén volt és azóta is kisebb szünetekkel számos népcsoport lakott a város területén maguk után hagyva épített örökségüket és kultúrájukat. Egy jó összefoglaló Sopron történetéről itt megtalálható. 

Számunkra ez ez a város, ahová érdemes többször visszatérni, mert mindig tud újat mutatni és nem csak a számtalan műemlék miatt. Nem titok, nekünk fontos a vendéglátó kedvessége és itt még soha nem csalódtunk, pedig voltunk már magánszálláson és többcsillagos hotelben is. A látnivalók nagy száma miatt a városban érkezők szinte el vannak veszve, hiszen rengeteg múzeum, szakrális emlék, szobor található itt, egy kis kutakodás, beszélgetés és internetes böngészés után mi végül érdeklődési körünknek megfelelően kezdtük végig járni a nevezetességeket. Habár van miből válogatni most csak hármat mutatunk be ezek közül ipartörténeti és történelmi vonatkozásuk miatt.

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

Azonnal megtetszett a  Központi Bányászati Múzeum kék színű, barokk stílusú épülete a Templom utcában, de hétfő lévén éppen nem tudtunk bemenni a múzeumba, mert aznap zárva volt. Másnap viszont nem volt akadálya annak, hogy eltöltsünk egy kis időt ebben a hazai bányászat tárgyait, ipar és képzőművészeti emlékeit és érdekes ásványait bemutató tornácos múzeumban és megismerjük a magyarországi bányászat évezredes történetét.

20180628_holvolt02.jpg

Persze első látásra biztosan kevesen jönnek lázba egy-egy múzeumban kiállított metszetrajztól, pedig a Brennbergbányában 1789-ben létesült feketekőszénbánya Magyarország első kőszénbányája volt és a 19. század végére a kor egyik legmodernebb ipari létesítményéve lett. Szóval lenne miért lelkesedni. De a szénbányák, a külszíni fejtéstől eltekintve a föld alatt vannak és igazán kevés alkalom nyílik arra, hogy a kőszénfejtő gépeket a velük dolgozókon kívül bárki megnézze. Ebben a múzeumban az a különleges, hogy igazán testközelből szemügyre lehet venni azt, hogy milyen – mai szemmel – kezdetleges eszközökkel kezdték el a föld mélyében található ásványkincseket felhozni a felszínre és nyomon lehet követni az évszázadok alatt fejlődő technológiát. A gépek egyre bonyolultabb működése, mérete és kidolgozottsága, megtervezettsége egyszerűen lenyűgöző. Sajnos egyre kevesebb ipari műemlék van még hazánkban, akár eredeti helyén, akár múzeumban. Szakértő magyarázattal a technológiát kézzelfogható közelségbe hozó bemutatók sora érdekes lehet kicsiknek és nagyoknak, akár azoknak is akik már régen nem ülnek az iskolapadban, de még soha nem voltak nehézipar közelében. Sőt a gyerekek számára van egy Élménybánya, ahol bányászsisakot felöltve kicsit belebújhatnak a bányászok bőrébe és megismerhetik az általuk használt eszközöket.

20180628_holvolt03.jpg

A másik két kedvenc látnivalónk nem a város közepén, hanem a Lövérekben van. A Sopront szinte körbe ölelő, változatos növényvilágú erdőben jólesik kirándulni, számos túraútvonal és több különlegesség várja az erre járókat.

20180628_holvolt04.jpg
Amikor ott jártunk felfedeztünk egy erdei tornapályát, ami a budapestiekkel ellentétben karbantartva, jó állapotban várja a testmozgásra vágyókat. A kiindulási pont megközelítéséhez az 1-es vagy a 2-es buszról a Lövér-szálló megállónál szálltunk le. Azt láttuk, hogy innen sokfelé indulnak turista útvonalak, és később utánanéztünk, hogy a zöld és a kék háromszög jelzésen is felmehettünk volna jutni a Károly-kilátóhoz vagy a kék kereszten csatlakozhattunk volna az országos kék túra útvonalához. Az idő egy kicsit borúsnak tűnt és turistatérkép sem volt nálunk, így az erdészet táblájára hagyatkozva  a kicsit több, mint 2 kilométer hosszú, 20 állomásból álló tornapályát választottuk. Jó móka volt a ilyen távot végig járni és nagyon tetszett, hogy háromféle erőnléthez szabott gyakorlat közül lehetett választani.

A Sopron környéki erdők nem csak a méretük és fajgazdaságuk miatt különlegesek: mivel számtalan kulturális örökséget rejtenek és a különböző túraútvonalakon és tanösvényeken nem csak a jól karbantartott növénytársulásokban gyönyörködhetünk, hanem a különböző emlékműveknek köszönhetően a város múltjának, lakói sorsának egyre több részletét ismerhetjük meg. Az Ojtozi fasoron található ugyanolyan nevű emlékműben sok minden benne van a magyar történelemből: 101 éve az Osztrák-Magyar Monarchia magyar huszárjai harcoltak a mai Románia területén zajló csatában a román hadsereggel szemben, és veszítettek. A csata emlékére Erdélyben az Ojtoz-patak völgyében a helyszíntől nem túl távol, egy emlékművet faragtak sziklába, ennek a másolatát készítették és állították fel Sopronban 1934-ben. Az erdélyi eredeti emlékmű később megrongálódott, majd 1961-ben felrobbantották a sziklát is, melybe belefaragták.

20180628_holvolt01.jpg

Mire a tornapálya 20 állomását végig jártuk, az időjárás eldöntötte, hogy milyen szeretne lenni. A szakadó eső elől éppen beértünk a Balogh fagylaltozóba, amit tej és tej-tojásmentes fagylaltjai miatt fel úgyis szerettünk volna felkeresni.

Ha Sopronról van szó a VOLT Fesztivál említése kihagyhatatlan. A mára a város első számú nevezetességévé vált fesztivált a soproni Sportcentrumban rendezták meg első alkalommal 1993-ban. Azt a helyszínt gyorsan kinőve a rendezvény átköltözött a Lövér körúton található kempingbe. Aki imádja a budapesti Sziget fesztivált és a nagyméretű szabadtéri fesztiválokat, az a Volt-ot is szeretni fogja. A fesztivál egy hete alatt sajnos a soproni szállások árai a többszörösére emelkednek és limitált számuk miatt hamar el is fogynak, így érdemes időben gondoskodni a saját szállásról a fesztivál területén kívül vagy belül.

A fesztivál nem csak a bulizni vágyó fiatal korosztály, hanem az éve óta fesztiválra járó középkorúak körében is nagy népszerűségnek örvend és vonzó szórakozási-kikapcsolódási lehetőséget jelent számukra. Sőt a szervezők most már a legifjabb fesztiválozókra is gondolnak, napközben jobbnál jobb programok várják a gyerekeket: vezetett túrák a kulisszák mögé és többféle kreatív, tudásgyarapító időtöltés. De nem csak ebben fejlődött a fesztivál. Ezen a gyönyörű helyen gondolnak a környezetvédelemre és újra felhasználható anyagból készült poharakat használnak az italokhoz és ügyelnek arra, hogy kevesebb szemét keletkezzen. Apróságnak tűnik, de nagyon hasznos, hogy a Gormet-fesztiválhoz hasonlóan már itt is lehet a karszalaggal fizetni.

A fesztivál egyetlen gyenge pontja az szervezőktől független időjárás lehetne, mert az Alpokalja csapadékosabb éghajlatának köszönhetően itt gyakran megesik, hogy esik. De a meteorológiai előrejelzés alapján elő lehet készülni esőkabáttal és meleg ruhával, nekem még egyetlen Volt élményem sem rontotta el az időjárás. Bár az emlékezetes pillanatok közé tartozik, amikor pont egy Tankcsapda koncert végére kezdett rá az eső, ami hamar éjszakai viharrá fokozódott.

Mi az idei VOLT Fesztivált kihagyjuk, de rajta van a bakancslistánkon Sopron számtalan épített és természetben található nevezetessége és biztosak vagyunk benne, hogy a következő utazásunkkor is találunk értékes-érdekes meglepetéseket.

Szeretnél hozzászólni? Itt megteheted:

Patakparti túra

Paprikás-patak Solymár

A nyári kánikula idején sem kell lemondani a túrázásról, kirándulásról. A gondos felkészülésnek és a jól megválasztott távnak és terepnek köszönhetően ebben az évszakban is kellemes időtöltés lehet a természetben eltöltött idő. Bármilyen hihetetlen Budapest határában van egy több méter magas vízesés, ami túrázásra ideális választás lehet ebben az évszakban. Mi már több alkalommal jártunk ott, most megosztjuk a Paprikás-patak partján szerzett élményeinket.

Eddig a legtöbb túránk a kedvenc budai zöld sáv jelzésű túraútvonalon haladt, nem véletlenül, hiszen ez a jelzés halad át Budapest kedvenc és jól megközelíthető kirándulóhelyein. A nyári melegben a páratlan panorámájú kirándulóhelyek helyett érdemes a kellemesebb klímájú, szabad vízfelületű erdei útvonalakat választani. Mi is így tettünk, ezért meglátogattuk a Budapest határában található Paprikás-patak vízesését. A valóban különleges látnivalókat rejtő hűvös erdőben, majd a nem olyan hűvös mezőn elsétáltunk egészen a Solymári várig összehozva végül egy kellemes 4 kilométeres túrát.

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

A túra kezdőpontja a Solymáron van, ahová az 56/61-es villamossal, majd a 64/64A/264 busszal lehet eljutni. A Kökörcsin utca megállónál szálltunk le, majd egy kicsit visszasétálva az sárga sáv jelzésen indultunk el a lefelé lejtő erdei úton. A levegő hőmérséklete már néhány lépés után kellemesebbé vált, ahogy beértünk az erdőbe és haladtunk a sima talajú, a Paprikás-patak medrét kanyarogva követő úton. Több hangulatos híd is keresztezi a sárga jelzést, legtöbbször a patak partja is jól megközelíthető, alternatív útvonalként át is lehet rajta kelni egy arra alkalmas cipőben. Az eső után páradús erdő a környéken lakók között kedvelt kirándulóhely, több kutyással és kerékpárossal is találkoztunk.

A túristaút egy darabig a völgyben, egy szintben halad a patakkal, de a 3. híd után a domboldalon fut tovább. Ezért vezet lefelé egy kis ösvény vagy egy lépcső a Budai-hegység egyik legszebb természeti képződményéhez a Paprikás-patak vízeséséhez. Fentről jól megközelíthető, de a hegy oldalán óvatosan lépkedve is lehet fotózni. A patakmeder szintjét nehéz elérni, bár a kitaposott ösvények állapotából ítélve nem lehetetlen. Sőt, vannak vállalkozó kedvű családok, aki a patak medrében kialakult medencében fürdenek, mi inkább tekintsünk el ettől.

20180622_patakparti-tura02.jpg

A nagyobb vízesést egy néhány méterrel később egy kisebb követi, amiből csak az évtizedekkel ezelőtt odatákolt és soha be nem fejezett medence betontorzóját látni.. Az út bal oldalán néhány száz méter után a patak már egészen a mélyben fut, a túra következő különlegességét a jobb oldalon fogjuk felfedezni. A dús erdő zöldjét a felhagyott dolomitbánya sárga színe töri meg, és a felette elterülő kis rét számtalan érdekes állatnak ad otthont. Ahol van pad és árnyék, érdemes egy kicsit elidőzni, pihenés közben sokféle pókot, rovart megfigyelhetünk. A könnyen málló kövek érdekes alakzatban maradtak meg itt és egy pár méterrel későbbi következő kőfejtőnél is,  különleges kontrasztot adnak a felettük magasodó fekete fenyvessel.

20180622_patakparti-tura06.jpg

A kőfejtők után hamarosan ismét találkozik a csendesen csobogó patak és a túristaút és miután elhaladtunk egy nagyobb táborozásra és tűzrakásra alkalmas pihenőhely mellett, elérünk a Rózsika-forráshoz. A forrás – melynek a vize a vízbázis szennyezettsége miatt nem iható – nevét egy munkásnőről kapta, aki szegény gyerekeket vitt kirándulni. A most már nem túl bővízű forrás vize a Paprikás patakba folyik, szép domborművét a Patrona Solymaris civilszervezet állította 2002-ben.

20180622_patakparti-tura05.jpg

Az Alsó- Jegenyevölgy a Rózsika-forrás után is nagyon hangulatos, a gyakran meredek, hirtelen leszakadó patakpart a változatos módon kapaszkodó nagy fáival és azok a hatalmas gyökereikkel, dúsan burjánzó ágaikkal igazi mesebeli tájat alkotnak. A patak szintjével néhol egy magasságban lévő út gyakran nedves, pocsolyás. Egy sorompó után kiértünk egy hangulatos tisztásra, ahol több út találkozik. A sárga jelzés elkanyarodik jobbra a Kálvária-hegy irányába, mi viszont a zarándokúton a tisztás jobb oldalán haladtunk tovább. A patakon átívelő kis hídról jól meg lehetett figyelni a vízben élő bolharákot és a csíkbogarat, amiket lefotózni a csillanó víz miatt nem igazán sikerült. A víz felett romantikusan átívelő fákon kívül találtunk egy emlékművet, amit szintén a Patrona Solymaris egyesület állított a millennium évében született gyerekek emlékére. A patak ezután már jóval csendesebben csobogott és csakhamar el is tűnt, a mederből. Mire megpillantjuk a solymári vár kilátótornyának a tetejét, már csak a száraz meder mellett ballagtunk.

20180622_patakparti-tura04.jpg

A Solymári vár a település keleti felénél, a budai zöld turistaút mellett emelkedik, de a Mátyás-dombon álló építmény gyakorlatilag teljesen elpusztult a  XX. század elejére. Az első régészeti kutatásokat itt mintegy 90 évvel ezelőtt kezdték meg, és 10 évvel ezelőtt állították helyre a vár egyes részeit. Sokáig szabadon volt látogatható, egy ideje – évszakonként változó nyitva tartással – mérsékelt árú belépődíjat kell váltani. Sok érdekes tárgyi emléket állítottak ki, nem csak a kilátásért érdemes a várat nyitvatartási időben is felkeresni. Arra viszont figyeljünk, hogy a hosszú nyári nappalok ellenére a vár az évnek ebben a hónapjaiban is csak délután 6-ig van nyitva. A kilátás a vár oldalából is pazar, a vidám ökörfarkkórók díszítik az Alsó-Patak-hegyre nyíló panorámát.

20180622_patakparti-tura03.jpg

A vár meghódítása után mehettünk volna a budai zöld turistaúton Telki felé, de mi továbbra is a zarándokúton haladtunk, egészen a Solymári vasútállomásig. A túrára készülve megnéztem a 64-es busz menetrendjét, ami itt már csak óránként közlekedik és most belefért az időbe a nem olyan régen felújított állomás megtekintése – ahonnan valamiért kispórolták a padokat – és el tudtuk készíteni minden idők legszebb háttérképét. A budai zöld is jó választás lett volna, ugyanis az bevisz Solymárra, ahol gyakrabban járnak a buszok.

20180622_patakparti-tura01.jpg

Ha nincs nagy hőség ezt a túrát el lehet kezdeni Solymár vasútállomástól (ahová a Nyugatiból érkeznek a vonatok), vagy a település központjából a Mátyás király út és a budai zöld út találkozásától. Megéri, mert az Alsó-Jegenyevölgy és a Paprikás-patak pár kilométeres partja változatos terepen tartogat izgalmas látnivalókat.

 Szeretnél hozzászólni a bejegyzéshez? Itt megteheted.

Szabadlábon egész nyáron I.

A mai napon a V betű is felkerült a táblára és kezdetét vette gyerekek által 184 napja várt vakáció. Ideális esetben a nyár a szabadság és a pihenés lehetőségét ígéri kicsiknek és nagyoknak, de ahogy a téli túrázásra, úgy a nyári kikapcsolódásra is érdemes felkészülni. Így nagyobb valószínűséggel érnek bennünket kellemes meglepetések barangolásaink során. Ebben a bejegyzésben, hasonló tematikával az előzőekhez, néhány ötletet gyűjtöttünk össze, hogyan lehet élményeket gyűjteni saját magunk és a természet kíméletével.

Egészségi állapot

Az egészségi állapotnak megfelelő túra választása nyáron is legalább olyan fontos, mit más évszakban. Általában a kényelmes tempójú séták jó hatással vannak a szervezetre, de a nagyobb meleg miatt sokkal hamarabb ki lehet fáradni. Hasznos konzultálni orvossal, ha azt határozzuk el, hogy pont nyáron váltunk át más sportra/ mozgásformára.

20180615_szabadlabon102.jpg

Megfelelő öltözék

A nyári túraöltözék jóval kevesebb, mint a téli, de érdemes éppen olyan gondosan megválogatni, mint máskor. Az erdőt járva alapszabály a terepnek megfelelően zárt, jól szellőző cipő, ami megfelelően tartja a lábat. Bár ma már számtalan könnyű túraszandál is kapható, nekünk eddig a cipő jobban bejött, egy-egy rossz helyen lévő faág, vagy rovar a szandálos lábon nagyobb kellemetlenséget tud okozni.  A technikai pólókat érdemes nyáron is bevetni, persze most lehet vékonyabb típusra váltani. A túraútvonalak nem csak az árnyas erdőkben, hanem a napsütéses réteken is kanyarognak, így a fej védelme egy megfelelő sapkával, kalappal szintén elengedhetetlen. Felkészülve a nyári záporokra, amiből az utóbbi hetekben volt elég, érdemes egy vékony esőkabátot is betenni a hátizsákba.

Szükséges enni- és innivaló

Amire sokkal jobban kell figyelni nyáron, az a megfelelő mennyiségű folyadék – lehetőleg víz – magunkkal vitele a kirándulásra, túrára. Bár a térképeken jelzett vízlelőhelyeken általában van iható víz, inkább vigyünk magunkkal még egy teli palackot. A források vízbázisa a fővárosban gyakran szennyezett így érdemes utána olvasni, hogy az erdőben fakadó vizek közül melyik iható. A hűtőtáska cipelése rövidebb távon mellőzhető, de arra érdeme figyelni, hogy csak olyan szendvicsek legyenek csomagolva, melyek néhány óra vándorlás után nem válnak ehetetlenné. Jó szolgálatot tehet a mélyhűtött palackos víz, ami a kiolvadásáig hidegen tartja mellé csomagolt harapnivalót, és nem felesleges teher, hiszen a vizet úgyis megisszuk.

Vidd haza a szemetet

Az erdőkben a turistaútvonalak mellett elhelyezett szemetesek szomorú látványt tudnak nyújtani, ha már folyik ki belőlük a hulladék és a kirándulók csak tovább gyarapítják a szeméthalmazt. Való igaz, hogy az erdészetek, a természetvédelmi területek kezelői üríthetnék gyakrabban a kukákat, de jusson eszedbe, hogy amit abba a kukába beledobsz, azt nem lehet szelektíven feldolgozni, de az erdőlakó állatok legalább hozzáférnek olyan ételhez, ami egyébként nem is nekik való. A hátizsákba gondosan becsomagolt élelmiszerek maradékát, a szalvétákat, a műanyag zacskók halmazát, pillepalackot, fémdobozt a érdemes inkább hazavinni és otthon kidobni, amit pedig lehet a szelektív hulladékgyűjtőbe tenni. A képen az Apáthy-sziklához vezető zöld sáv jelzésű út egy látható, a panorámát csúfító szeméthalmazzal.

20180615_szabadlabon101.jpg

Felszerelések, előkészületek, tennivalók

Nyáron is jól jön a papír alapú térkép. Mi elég sok kilométert tettünk bele egy kisebb méretű spirálos darabba. Azon kívül, hogy érdekességek, információk vannak benne, jól firkálható, így most már egy naplóra kezd hasonlítani. Nem lehet elégszer elmondani, hogy a telefon legyen feltöltve, nem csak a fotózás és a GPS miatt, de ha baj van, akkor legyen mivel segítséget hívni.

Így fotózunk mi

Bár a blogban rengeteg fotóval illusztráljuk a bejegyzéseket, a kirándulásokra elég ritkán viszünk magunkkal fényképezőgépet, legtöbbször a súly és az elfoglalt hely miatt.  Ha előre tudjuk, hogy lesz különleges téma, akkor persze bekerül a hátizsákba. A mobiltelefonok közül még a több éves modellekkel is lehet szép képeket készíteni, megfelelő fényviszonyok miatt. Személyes kedvencem a Samsung Galaxy K Zoom, ami egy telefon-fényképezőgép hibrid. Szoftveresen már nem az igazi, de a Samsung S sorozatának legtöbb tagját még most is túlszárnyalja fotózásban.

20180615_szabadlabon104.jpg

A várható időjárásról érdemes előre tájékozódni, vihar közeledtével érdemes halasztani a kirándulást. A hevesebb esőzésekkel és széllel járó több napos zivatarok után jó, ha várunk pár napot, míg az erdő a barátságosabb arcát mutatja és ismét biztonságosan és könnyedén járhatók lesznek a kijelölt útvonalak.

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

A hátizsákba nyáron is legyen elsősegélynyújtáshoz szükséges dolgokat tartalmazó neszesszer, és kerüljön mellé a csípésekre való kenőcs, a kullancs és rovarriasztó és persze a napsugárzás miatt a megfelelő faktorszámú fényvédő.

Választott táv és terep

Nyáron a hőség miatt kifejezetten fontos, hogy jól tervezd meg a túrát. A nagy kánikulában sem kell lemondani a kirándulásról, hiszen az erdőben, főleg egy magasabban fekvő hegyen több fokkal hűvösebb lehet. A Kékesen, a Mátra legmagasabb pontján még nyáron sincs 26 foknál melegebb, ami igazán üdítő tud lenni hőségriadó idején. Ha azonban a tervezett túra útvonala kopár, napsütötte tájon halad, válaszd meg úgy az indulás időpontját, hogy ne a rekkenő hőségben kelljen azt a távot teljesítened.

Tudd, hogy te vendég vagy

Valljuk be, a kopár téli erdő után a tavaszi, de főleg a nyári dús lombozatú erdő számtalan növénye és állata csábít arra, hogy hazavigyük, hogy egy kicsit még a miéd legyen. Érdemes ennek a csábításnak ellenállni, és akár egy kisebb határozókönyvvel felszerelkezve többet kirándulni, naplót írni a változatos fajokból álló erdei ökoszisztémáról. Majd hűvös őszi, téli estéken visszapörgetni, hogy milyen fajokkal ismerkedtünk meg. Nincs minden növényre, állatra ráírva, hogy védett, egy-egy gondatlan gyűjtéssel bárki akár százezrekkel is megkönnyítheti a pénztárcáját.

Azok a csodálatos ízeltlábúak

Az ízeltlábúak egy rendkívül fajgazdag törzs, ide tartoznak a rovarok, a rákok és a pókok. Kirándulások során számtalan képviselőjükkel találkozhatunk, gondoljunk a bosszantó szúnyogokra vagy a veszélyes kullancsokra. A rovarok népes társaságában sokan valóban színesek, meghökkentő és váratlan helyen bukkanhatunk rá egy-egy szép példányra. Ez a bársonyos darázscincér a solymári sziklákon süttette magát a nappal, láthatóan nem zavartuk sem mi, sem a az erre szálló fürge, kék színű boglárkalepkék. A nagyjából 2-3 cm nagyságú feltűnő sárga rajzolatú  bogár szárnyfedői lekerekítettek, a csápja és a lábai pedig sárgásvöröses, a feltűnési helyéből kiderül, hogy a napfényes, lombos erdőket kedveli. Emberre nézve ártalmatlan, növényekkel táplálkozik fejlődésének minden szakaszában. Óvatos rovar, ezért is volt meglepő, hogy Petra több fotót tudott készíteni róla.

20180615_szabadlabon103.jpg

Reméljük, hogy ezzel a néhány javaslattal hozzájárulunk a túrázás jobbá tételéhez. Ha úgy érzed, valami kimaradt, kommentben, vagy levélben írd meg nekünk.

 

 

Madarak, fák, wifi

A budai zöld sáv jelzés a Gellért-hegytől egészen a Nagykovácsiban található Zsíros-hegyig vezet, érintve Budapest legszebb nevezetességeit. Az útvonal egy rövidke, János-hegyre panorámás szakaszát már tavaly bemutattuk. A János-hegyi sportolási lehetőségeket bemutató június havi naptár bejegyzésünk kapcsán viszont ellátogattunk Budapest egyik legnépszerűbb panorámás kirándulóhelyére a Normafához, és ha már ott voltunk egy kis nézelődés után lesétáltunk Zugligetbe. Ebben a bejegyzésben megpróbáljuk megmutatni, hogy miért érdemes óvni és védeni az erdőket és a benne lakó élőlényeket, miközben meglepő dolgokat fedezünk fel.

Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a főváros legvonzóbb arcát mutatja annak, aki vállalkozik a budai zöld sáv 42 kilométerének a megtételére; mi most a túra közepén található szűk 4 kilométeres szakaszát mutatjuk be. Több bejegyzésben, a túrák befejezésként ajánlottuk ezt a szakaszt, így éppen ideje önállóan is bemutatni. A mostani túránk kezdete a Normafa volt, ahová a Széll Kálmán tértől induló 21, vagy 21A jelű autóbusszal érkeztünk a város legjobb panorámájú buszvégállomásához. Jó hír, hogy ezentúl a Boráros tértől induló 212-es busz is eljön idáig.

A túrát érdemes a Budai-hegyek domborműtől kezdeni, aminek segítségével rögtön beazonosíthatjuk az előttünk lévő területeket, dombokat, hegyeket.

20180608_madarakfakwifi01_1.jpg

A zöld sáv jelzés a Széchenyi-hegy irányából halad a Szépjuhászné irányába és mi ennél a szobornál csatlakozunk rá. A sima, egyenletes talajú murvás túristaút párhuzamos az Anna-rét felé haladó sétaútvonalakkal, de azokkal ellentátben nem emelkedik hanem lejt. Lassan ballagtunk az úton, így a fák közül újra, meg újra kibukkanó változó panorámát és a dúsan virágzó vadvirágokat is alaposan szemügyre tudtuk venni.

20180608_madarakfakwifi02.jpg

Pár száz méter után odaérünk egy elágazáshoz, a zöld sáv jelzés leágazik és lefelé, jobbra folytatódik az út. A fák között tompán beszűrődik a fény és a hőmérséklet is jobban elviselhető, mint a réten, egy-két kerékpáros tolja felfelé a járművét. Az út továbbra is széles és kényelmes, de egyre jobban lejt és csakhamar meg is érkezünk egy műútra, ami a Tündér-hegyi út vége, a Mátyás király út eleje, a János-hegy és a Kissvábhegy találkozása. A műút és a Normafa közötti szakasz azért érdekes, mert az évekkel ezelőtti állapothoz képest a turista útvonal sokkal szélesebb és jobban járható, akár babakocsival is. Ezen kívül az új, modern vonalú útjelző és tájékoztató táblák is jelzik: ezt a területet karban tartják. Nem lehet viszont nem észre venni a sok kitaposott csapást az erdőt amúgy is sűrűn átszelő utak között: bizony, ha a hegyikerékpáros felmegy a hegyre, az le is fog valahol jönni.

20180608_madarakfakwifi03.jpg

Itt található hazánk első Kossuth-emlékműve. A terméskövekből épült talapzatra elhelyezett másfélszeres életnagyságú mellszobrot a Zugligeti Egyesület megbízásából Tóth István szobrászművész készített el 1913-ban. Az emlékmű a műútnak háttal áll, annak megalkotásakor valószínűleg Zugliget felől volt gyakrabban megközelített, most pedig a fák közé tekint be az egykori kormányzó szobra. A talapzaton egy dombormű Kossuth Lajos Istenszeme fogadóban történt letartóztatását ábrázolja.

20180608_madarakfakwifi04.jpg

A kis kitérő után a tovább haladunk a Tündér-hegyi útról elágazó zöld jelzésen. A néhol erősebben lejtő talajt itt már puha, kissé korhadt levélszőnyeg borítja és hamar elértünk egy szétgraffitizett épülethez, ami mellett egy minden festékét elvesztett, de működő és iható vizet adó kút van.

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

Az egykori Disznófő vendéglő sajnos nem vehető alaposabban szemügyre, bekerítették. A szemmel láthatóan nyomorúságos állapotú épületen már nincs is sok látnivaló, de a terület történetéről egy kiváló összefoglaló olvasható a Normafa Park honlapján. A fotón a gaz mögött megbújó Disznófő forrás is ugyanezen kerítés mögé szorult és el is apadt. Nem lehet azt a döbbenetet elfelejteni, amikor a kétkedve szálló suttogások igaznak bizonyultak és a múlt század végén a terület egyszer csak bekerítődött és a közkincsnek számító forrás elzáródott a nagyközönség elől. A szabadon álló téret – aminek a szélén még most is ott áll a Szentendrei Erdészet 1988-as térképe – egy meglehetősen ormótlan kerítés váltotta fel, ami mellett az elmúlt évtizedek alatt számtalan turista taposta ki a ma már normál szélességűnek mondható utat.

20180608_madarakfakwifi06.jpg

A zöld sáv jelzés meglepő módon nem a Szilassy úton folytatódik – pedig az is egy látványos, öles fákkal övezett szakasz – hanem levágva a szép kanyart, bevisz az erdőbe. Most már lakóházak, telkek kerítése mellett haladunk tovább, közel a városhoz, de mégis madaraktól hihetetlenül hangos területen. Miután kereszteztünk több autófelhajtót a Tücsök-rét alsó sarkánál bukkanunk ki az erdőből és érünk le a túránk utolsó előtt szakaszához. A zöld sáv jelzés a Disznófő úton halad tovább Tündér-hegy oldalán a Tündér-szikla irányába. Mi a Tücsök rét után letértünk az útról és kisebb hezitálás után a hegyikerékpárosok által kedvelt zöld kereszt jelzésű utat (ami a zöld sáv jelzést köti össze az Erzsébet kilátóhoz vezető zöld háromszöggel)  kihagyva a Janka utcán  végig ballagva értük el a 155-ös buszt.

20180608_madarakfakwifi05.jpg

Ez a szakasz kevesebb, mint 3 kilométer mégis nagyon változatosan megmutatja, hogyan avatkozik be az ember a természetbe és kellő körültekintés hiányában milyen károkat tud okozni. A nem túl régi vicc szerint szívesebben ültetnének fákat, ha azok térerős adnának, nem pedig oxigént. Pedig a hazai erdők a nélkülözhetetlen fotoszintetizálás mellett még számtalan értéket hordoznak, és az itt kialakult ökoszisztéma egyensúlyának megőrzése, az azt alkotó fajok védelme elemi érdekünk.

Szeretnéd kommentálni? Itt megteheted:

Az ezerarcú János-hegy

A blog tavalyi évét egy naptárral zártuk, amibe az elmúlt évek legszebb fotóiból válogattunk, azért, hogy az is megismerkedjen a Budai-hegység változatos arcával, aki ritkán jár arrafelé. (A naptár innen szabadon letölthető és nyomtatható.) Minden fotó egy jól sikerült kirándulás emlékét őrzi így nagy öröm, hogy a naptár miatt is felkereshetjük ezeket a helyeket.

A hónapok neveire kattintva olvashatsz a januári, februári, márciusi, áprilisi és a májusi naptárfotóinkról a hozzájuk kapcsolódó túrákról. A júniusi fotó 2016-június elején készült, azóta sok minden nem változott az Erzsébet-kilátó sziluettjén. A nyár beköszöntével már nyoma sincs a harsogó zöld leveleknek, mélyebb tónusban és sűrű lombokban öltöznek a fák.

calendar_hu_201806.jpgBudapest felé közeledve messziről látható a Budai-hegység sziluettje és a negyedik legmagasabb pontja a János-hegy és a csúcsára épített Erzsébet-kilátó. Kedvelt kirándulóhely télen és nyáron egyaránt, a pihenésre és feltöltődésre, vagy komolyabb sportolásra is alkalmas ez a lassan alakuló és sajnos fogyatkozó zöldfelületű 528 méter magas hegy. Összegyűjtöttük a lehetséges sportolási módokat és helyszíneket, ahol a természet kímélete mellett hódolhatunk az egészséges életmódnak. A legtöbb kiránduló előszeretettel veszi célba a János-hegyet és a Normafát, akkor is ha az önfeledt túrázás és evés helyett inkább sportolni szeretne. Amellett, hogy a János-hegy erdeiben számos túraútvonal közül választhat valóban többféle módon is sportolhat, edzhet.

A téli hideg sokak számára nem azt jelenti, hogy a túrabakancsot bejglire cserélik, hanem megfelelő felkészüléssel ugyanúgy róják a kilométereket, mint bármely másik évszakban. A téli erdő különösen varázslatos, finom zúzmara vonja be a fákat, még akkor is, ha nem esik a hó. A bizonytalan minőségű turista útvonalak helyett a János-hegyen érdemes az aszfaltot választani, így el lehet gyalogolni a Szépjuhásznétól, a 22-es autóbusz megállójától indulva a János-hegyi, majd a Tündérhegyi úton egészen a Mátyás-király útig, ahol a Szilassy útra letérve elérünk a Virágvölgybe, a 155-ös buszhoz. Az átlagos napi középhőmérséklet a hideg évszakban a János-hegyen átlagosan 5 fokkal kevesebb, mint a városban, így ezen a területen nem csak sétálni, hanem síelni is lehet, ha elegendő hó esik. A hegyen és a Normafa lejtőin több kialakított és jelzett sífutó útvonal található, melyeken jókat lehet síelni. Az idei tél során a Normafa Park munkatársai az időjárásnak köszönhetően több héten keresztül alakíthattak sífutó útvonalak a síelők nagy örömére. Amikor nem jeges az Anna-rét, ott lehet szánkózni is, kellő körültekintéssel.  Az év többi részében ezeket a jelzéseket és helyszíneket legfeljebb nosztalgikus pillantásokkal lehet pásztázni és örülni annak, hogy különösebb emberi beavatkozás nélkül még télen is ilyen sokféle módon lehet sportolni a János-hegyen.

20180602_azezeracujanos03.jpg

A János-hegyi úton tavasszal, nyáron és ősszel is nagyon jól lehet kerékpározni. A Szépjuhászné irányából indulva több lehetőség áll a kerékpárosok előtt, akár hosszú, akár meredek utat választ.  Budapest egyik nagyon szép panorámájú és hosszan a hegy észak-keleti oldalán vezető, már ajánlott, közúti forgalom elől elzárt útján a Tündér-hegyi úton akár a Mátyás-hegyi útig is eltekerhet, meg-meg állva, mondjuk a Tündér-hegyi kőfejtőnél vagy a Kossuth szobornál. Az út változó minőségű, ezért érdemes itt is figyelemmel közlekedni a néhol tekintélyes méretű kátyúk mellett. Aki a meredekebb utat választja akár gyalog, akár kerékpáron az végig haladjon a János-hegyi úton, mely kicsit több, mint 4 kilométer után az Erzsébet kilátó lábánál ér véget. Ez egy értelemszerűen fokozatosan emelkedő, szerpentinekkel tarkított útvonal. Aki nem szereti a kerékpáros kaptatókat, közelítse meg a János-hegyet a Széchenyi-hegy felől fogaskerekűvel, a Hegyhát úton tekerjen el a Normafáig és a buszvégállomás után csatlakozzon rá a János-hegyi útra és onnan guruljon le a Szépjuhásznéig.

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

A futók számára is számtalan lehetőséget rejt ez a terület, habár a köves, egyenetlen talajú turistautak nem mindenkinek jön be és az aszfalton kellő körültekintéssel jókat lehet kocogni. A közelmúltban Normafa és az Erzsébet-kilátó között átadtak, illetve felújítottak egy két kilométer kivilágított rekortán pályát, ami egyrészt jó, mert nem kell az keményebb aszfalton futni. Másrészt nagyon furcsa volt látni, hogy természetvédelmi területen füvesítettek, hiszen, amíg nem túrták fel, addig is volt fű, aljnövényzet ezen a területen. A kivilágított területnek a futók örülhetnek, az ott élő éjszakai életmódra berendezkedett állatok már kevésbé… Az erdei tornapályák sok helyen találhatók az országban változó minőségben és karbantartottságban. A János-hegyen – ellentétben a Hárs-heggyel – szerencsére még nincs ilyen pálya, de egy szabadtéri kondipark, helyet kapott a Normafánál és itt is lehet saját súlyos edzéseket végezni. Kár, hogy a kialakításakor ennyire bevitték az erdőbe és a közúthoz is közel került.

A János-hegy gyerekbarát, legalábbis az aprónép számára rendelkezésre álló játszóterek szempontjából mindenképp. Az Anna-réten található egy egyre bővülő és egyre több játékot felvonultató játszótér, ahol a fiatalabb korosztály csaknem mindenki talál kedvére való játékot. Van egy másik játszótér a Libegőnél is, nagyjából másfél kilométerre az Anna-réttől. Az itt található játékok is sokfélék, és mindkét játszótérben közös, hogy a játékok bizony alapos és állandó karbantartás igényelnek. Az ide érkező rengeteg látogató viszont az erdőnek jelent nagy környezeti terhelést, hiányoznak a táblák, melyek felhívják arra kicsik és nagyon figyelmét arra, hogy ők most vendégek az erdőben, vigyázzanak rá. Az idén 70 éves gyermekvasút 11 kilométerének nagy része is a János-hegyen halad át, a nagy meredekségű pályán felfelé szuszogó kisvasút hangja messzire hallatszik. Ide kattintva olvasható 10 érdekes tényt róla.

Persze nem lehet a János-hegyről túraútvonalak ajánlata nélkül beszélni, a mi kedvencünk a piros sáv jelzés, melyre a Szépjuhásznénál szoktunk felcsatlakozni és a rengeteg lépcsős, köves talajú mintegy 1,8 kilométer megtétele után megérkezni az Erzsébet-kilátóhoz.

20180602_azezeracujanos02.jpg

A másik izgalmas útvonal a teljes hosszában még nekünk is bakancslistás zöld háromszög jelzés, amely a Libegő felső szakaszától halad lefelé a Tündér-hegyen keresztül a Libegő alsó állomásához, melynek egyes szakaszait már érintettük és a panoráma mellett néhol a szintemelkedés is izgalmas. A budai zöld sáv jelzés a Széchenyi-hegy felől érkezve szintén áthalad a János-hegyen és a Normafán. Habár a János-hegy város felé néző lankái kedveltek, a hegygerinc nyugati oldala – ahol kevesebb a túrázó – is tartogat még meglepetéseket. Az évnek ebben a szakában gyakoriak a hirtelen kezdődő zivatarok, a János-hegyen is nagyobb valószínűséggel esik az eső, ami után általában sűrű párába burkolódzik a hegycsúcs. 

20180602_azezeracujanos01.jpg

Szerencsére még számos programról, útvonalról és a megújuló infrastruktúráról és a nem is annyira titkos felszíni vizekről lehetne beszámolni, de talán ennyi is elég volt kedvcsinálónak, egy kora nyári erdei túrához, szabadtéri sporthoz. Amennyiben valaki úgy érzi, hogy a felsorolás nem volt teljes (valószínű) és valami fontos kimaradt, annak megköszönjük, ha levelet ír nekünk a forestandfruit@gmail.com e-mail címre üzen a Facebook oldalunkon.

Szeretnél hozzászólni? Itt megteheted:

 

(Ne) szedd a tavasz virágait egy csokorba össze,…

A téli szürkeség és a monokróm erdei séták után már mindenki nagyon várja, hogy rügyezzenek a fák és előbb zöldbe, majd a szivárvány minden színbe boruljon a természet. Az egynyári és a kétnyári növények pompás virágaikkal megszínezik a tavaszt, jókedvre derítik a kirándulókat. Sajnos sokan szertelen boldogságukban csinos csokrokat is készítenek a tavasszal és kora nyáron virágzó egynyári vagy évelő növényekből és gyakran megesik, hogy védett növény is áldozatául esik az önjelölt virágkötőknek. Ebben a bejegyzésben bemutatunk néhány növényt a kedvenceink közül, melyeket érdemes lefotózni, majd ott hagyni, hogy az utánunk jövők is megtehessék ugyanezt.

Idén az időjárás alaposan megtréfált bennünket, hiszen januárban tavasz volt, márciusban pedig tél, de a tréfának áprilisban sem lett vége, mert akkor meg beköszöntött a nyár. A kora tavaszi virágok így kis késéssel, a késő tavasziakkal egy időben bontották ki színes szirmaikat, tőlük tarkállott erdő-mező heteken át. Az alábbi szubjektív válogatásban néhány védett kedvencünket mutatjuk meg. Az odvas keltike, melyről itt írtunk, egyik hírhozója a tavasznak. Nagy tömegben található a Hárs-hegyen és a Normafánál is, mivel rövid ideig virágzik, kár letépkedni és belerohangálni a virágmezőbe, annak széléről is lehet gyönyörködni benne és élvezni az illatát. A keltikéken kívül írtunk már az apró nősziromról, a budai nyúlfarkfűről, a közönséges csikófarkról, a leánykökörcsinről és készítettünk tavaszi háttérképet a salátaboglárkáról és a pongyola pitypangról.

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

A leánykökörcsin közeli rokona a fekete kökörcsin szintén megtalálható a Budai-hegységben, mi az Újlaki-hegyen fotóztuk le néhány kissé már elnyílt példányát a sárga sáv jelzés mentén. A sziklagyepen a 20-25 cm magas, egyenes szárú növény kiemelkedik ki a környezetéből, kis csoportokban áll. A kökörcsin egész felületét puha, selymes szőr borítja, védve ezzel a reggeli fagyoktól, a szár csúcsán álló, hat lepellevélből álló virága pedig fekete, a közepén sok sárga porzóval. Tikdöglesztő a népies neve, amiből talán kiderül, hogy mérgező, de egyben gyógynövény is. Természeti  értéke 5000 Ft.

neszeddatavasz01.jpg

Habár még számos helyen találkozhatunk a eszmei érték kifejezéssel, a jogszabály a védett természeti érték, ezen belül is a fokozottan védett természeti érték kifejezést használja egy adott élőlény, hely vagy képződmény megnevezésére. A forintban kifejezett összeg azt jelenti, hogy a védelem alatt álló érték megrongálásával, vagy megsemmisítésével milyen összegű kár keletkezik, amit adott esetben meg is kell téríteni.

A Könnyen megközelíthető kirándulóhely az Apáthy-szikla és az itt honos védett budai imola szintén hamar felismerhető. Az 50-100 cm magas, szögletes szárú évelő növény levelei mélyen osztottak és szőrösek, fészekvirágzata középen csöves, a szélén rojtos-sallangos virágokkal egyesével áll a szárak végén. Az imolafélék a fészekpikkelyről azonosíthatók, mely ennél a fajnál fehér színű, megnyúlt, tollas-szabdalt. Hasonlóan a budai nyúlfarkfűhöz, ez is egy endemikus, vagyis csak egy adott területen honos növény. Tépkedésre nagyon csábító a hosszú száron ülő lila színű jellegzetes alakú fészekvirágzata, de ne tegyünk kárt benne, védett növény, természeti értéke 2000 forint.

Forest&Fruit (@forestandfruit) által megosztott bejegyzés,


Az Apáthy-szikla környéke lassan, biztosan és telkenként épül be, ezért a meglévő természeti értékek megóvása érdekében a korlátokkal védik a természetvédelmi területet.  Most virágzik éppen édes illatú Szent István-szegfű, amiből nem csak a korlát mögött, de a Apáthy-szikla csúcsánál is található néhány példány. A szürkészöld keskeny levelekből álló párnából kiemelkednek a fehér, 2-3 cm apró, rojtos szélű fehér virágok. Nem túl fotogén növény és mivel egyenetlen talajon nehéz is lenne megközelíteni, így a sziklafalon lévő példányokat próbáljuk a korlát távolságából megörökíteni. A szegfűfélék családjába tartozik a faj neve Dianthus plumarius, aminek egyik alfaja a Szent István-szegfű. Több alfaja is ismert, hazánkban megtalálható a korai és a Lumnitzer szegfű is, valamennyi fehér virágú és védett. A rokon alfajok nem fordulnak elő ugyanazon növénytársulásban, vikariálnak, vagyis váltják egymás. Ez a növény az Apáthy-szikla egyik kiemelt botanikai értéke, ennek megfelelően Magyarországon fokozottan védett, természeti értéke a Sas-hegyen található pannon gyíkhoz hasonlóan 100 000 forint.

neszeddatavasz02.jpg

Talán érthető, hogy miért jobb otthagyni az éppen virágzó tavaszi és majd nyári növényeket. Nincs minden kiránduló zsebében növényhatározó és nem csak a védett növények száma véges. A nem túl elhanyagolható büntetés is visszatartó tényező, de ha belegondolunk, hamar elfogyna az összes virág, ha mindenki csak egy szálat vinne. 

Szeretnél hozzászólni a bejegyzéshez? Itt megteheted:

Szíves látás, vendéglátás

Az vagy, amit megeszel, tartja a mondás, és valóban, az elfogyasztott étel minősége és mennyisége alapvetően meghatározza, hogyan is érezzük magunkat. Talán szokatlannak tűnik, hogy innen indulunk, amikor az idei Gourmet Fesztiválon szerzett élményeinkről számolunk be. A bejegyzésből kiderül, hogy mi az a hozzávaló, amitől a legtöbb étel olyan ízletessé tud válni, hogy a kóstoló után tervbe veszünk egy ebédet vagy vacsorát, akár az ország egy távolabbi pontján.

Mi régóta és gyakran főzünk, így az egyik barátnőm érdeklődésére, miszerint téged mi motivál a főzésre, lakonikusan egyszer azt válaszoltam, hogy az éhség. Tény, az elmúlt évek alatt, megtanultam gyorsan, praktikusan elkészíteni a mindennapi ennivalót. Sok évi menzázás után megnyugtató, ha tudom, hogy mi kerül a tányérra és a hozzávalók összeválogatásánál törekedhetek a jó minőségre. Egy jól sikerült fogásnak mindenki örül, ezért az éhség csillapításán túl, ha úgy adódik csapatban is főzünk (helló befőzőszezon) és szívesen vagyok kukta is, nem csak séf. Éppen a csapatjáték volt az, ami megragadott bennünket első alkalommal a Gourmet Fesztiválon, hiszen átlagemberként viszonylag keveset (semennyit) látunk egy étterem konyhájából. Külön kedvencünk a Gasztroszínpad, itt lehet testközelből megismerkedni a csúcsgasztronómia legújabb trendjeivel. Szinte képtelenség megunni, ahogyan az étel összetevőit többen elkészítik, majd azokat összerendezik, ezért sem untuk soha a sorban állást. Utána, sajnos vagy nem sajnos, hihetetlenül hamar meg tudjuk enni bármelyik fogást, a fotózásról a legtöbbször el is felejtkeztünk.

Indulás előtt ebben az évben is alaposan áttanulmányoztuk a menüt és a különböző ajánlókat. Tekintettel a pénztárcánkra és a hatalmas választékra elterveztük, hogy mit kóstolnánk meg leginkább a fesztivál 63 éttermének több tucatnyi főétel és desszert ajánlata közül.  Az idei téma a gombóc, a kaviár és a pezsgő volt, vagyis egy komplett menüt el lehetett fogyasztani erre a 3 hozzávalóra hangolva. Most úgy alakult, hogy szinte csak olyan éttermek ételeit kóstoltuk, ahol előtte még nem ettünk és nem bántuk meg, sőt. Minden fogás a helyén volt, a legemlékezetesebbeket, főként desszerteket, most meg is osztjuk. 

A kóstolási listánkon régóta szerepelt az Onyx, végül a saját maguk által készített anyagtányérokon tálalt szilva és gombóc elnevezésű és desszertjüket választottuk. A gombócban egy édes, főzött krém, mellette és rajta szilva, sőt a kompozícióban helyet kap a fesztivál pezsgője is, zselékocka formájában.  Az egész falatra a Gerbeaud feliratos csokija teszi fel a kalapot, szó szerint. Különleges élmény volt. 

20180523_sziveslatas02.jpg

Mivel a fesztivált az eperszezon közepén rendezik kézenfekvőnek tűnik ilyenkor az epres gombóc.  Mi az ÉS Bisztróban próbáltuk ki, ízletes eper a gombócban és mellette is, morzsával. Az idén 160 éves Gerbeaud macaronja és a Chez Dodo Elizabeth-je rekord sebesség alatt tűnt el, finom volt.

Persze nem csak Budapesten vannak nagyszerű fogások, így a vidéki séfek ajánlatai közül is válogattunk.  A Százéves cukrászdát akkor alapították, amikor Pestről még omnibuszok szállították a pihenésre vágyó polgárokat a kies Zugligetbe. A gyulai cukrászdának helyet adó épületet 1801-ben építették és 1840 óta térhetnek be ide az édességre vágyók. Önmagában is figyelemre méltó az egykori cukrászműhely helyén lévő múzeum és a 32 sípos géporgona, ha valaki Gyulán jár, érdemes ezeket is szemügyre venni. Budapestre most bonbonokat és pitéket hoztak, mi a mákos pitét kóstoltuk meg, a tetszetős külső finom ízt takar. A máktölteléket tojáshab fedi és egy csepp feketeribizli lekvárral kerülnek egyensúlyba az ízek.

20180523_sziveslatas01.jpg

A főételek széles kínálata közül szerettük még balatonszemesi Kistücsök étterem, nem túl vonzó külsejű házi kenyérgombóc nyurgaponty „császárhússal” sóska szósszal elnevezésű ételét. Kicsit rábeszéltek, de sóska és a halfélék amúgy is nagy kedvenc, így párban pedig verhetetlenek. A citromnád hihetetlenül friss ízt kölcsönzött a fogásnak. Ha elmegyünk a Balatonhoz, megpróbáljuk őket is útba ejteni. Az Arany Kaviár pelmenyijével pedig visszakanyarodunk Budapestre. Ez az étterem kakukktojás, mert náluk évekkel ezelőtt már ettünk, de nem olyan régen előkerült egy könyv, amiben gyakran készítenek pelmenyit, így most ezt nem tudtuk kihagyni.  

Az elfogyasztott finom falatokon és a jó társaságon túl a profizmus, a szakma és vendéglátás szeretetének nyilvánvaló jelei miatt idén is élmény volt ez a fesztivál. Minden kiállító több száz adag ételt készített és adott el ez alatt a 4 nap alatt. Azon kívül, hogy a minden adag étel nagy figyelemmel készült, még az érdeklődő kérdésekre is ugyanúgy választ kaptunk. Sok izgalmas összetevőt megismertünk, az ehető virágoktól a különlegesebb fűszerekig, az ételek elkészítésnek módjáról nem csak a gasztroszínpadról hanem csaknem bármelyik standról megtudhattunk csaknem mindent, amit csak szerettünk volna. Nem csak ránk szánták az időt, a figyelmet, de mosolyogva tették a tálra a 4000. ízletes pöttyöt is.

Lesz gasztroforradalom Budán?

Szinte minden túrázási útmutató úgy kezdődik, hogy mindig legyen nálunk elegendő étel és ital, ha kirándulni indulunk. Ami nem meglepő, hiszen kilométereket megtenni csak energiával telten lehet. Ebben a bejegyzésben szemügyre vesszük, hogy a turisták által közkedvelt Budai-hegység nevezetes pihenőhelyein vajon milyen lehetőségek közül választhatnak az éhes és szomjas kirándulók. Nem meglepő módon, főleg az eddig ajánlott túrák mentén fellelhető büféket, vendéglátóhelyeket vesszük sorra, amik közül néhányat már ki is próbáltunk és feltérképezzük, hol lehet szendvicset, egytálételt vagy egy komplett ebédet elfogyasztani. Előre szólunk, a felsorolás nem teljes. Megköszönjük, ha kiegészíted az észrevételeiddel, tippjeiddel az írásunk.

Keltikék túra a Hárs-hegy körül

A blog egyik legnépszerűbb bejegyzésében (ide kattintva elolvasható) a Szépjuhésznétól indulva és oda is érkezve a Hárs-hegy körül tettünk egy túrát, azért, hogy gyönyörködjünk a kora tavasszal nyíló keltikékben. Számos más túránknak is ez a kezdő vagy végpontja, ami nem véletlen, hiszen több turista útvonal is keresztezi egymást a János-hegy és Hárs-hegy között. A hely népszerűsége – hasonlóan Zugligethez – a XIX. század óta töretlen, ezért érthető, hogy régóta van itt valamilyen vendéglátóhely. A terület akkor esett át nagyobb átalakításon, amikor ide álmodták meg az Úttörővasút egyik megállóját. A Ságvári-ligetre keresztelt megálló mellé alapos tereprendezés után örökzöldeket telepítettek, sajnos az utóbbi években a fenyőfákból és tujafélékből álló társulást alaposan megritkította a mostoha időjárás. Túléve a rendszerváltást a Gyermekvasút továbbra is működik, most már nem pajtások, hanem gyermekvasutasok teljesítenek szolgálatot.

Az úttörőmozgalomról

Az 1990-ig létező Magyar Népköztársaságban a szocializmus eszméivel már egészen fiatal korban meg kellett ismerkedni a gyerekeknek. A tanulók rögtön az iskolába kerüléskor, a másodlagos szocializációjukat meghatározó módon kapcsolatba kerültek a munkásmozgalommal. A kisiskolások még csak kisdobosok majd felsős korukban úttörők lettek. Az úttörőmozgalom elméletileg önkéntes gyerekmozgalom volt, a valóságban minden 6 évnél idősebb gyerek tagja kellett, hogy legyen. A kisdobosoknak, illetve az úttörőknek előírt 6, illetve 12 pont alapján kellett viselkedniük és úgy élniük, hogy méltók legyenek a Magyar Kommunista Szövetség tagságára. A közelmúlt történelmének részletezésétől eltekintve, tény az, hogy a gyerekek ilyen jellegű nevelése fontos része volt a szocialista társadalomnak. A pajtások megfelelő világnézetének kialakításában a felnőttek mellett az idősebb ifjúvezetők, sok közös program – kötelező őrsgyűlések – és több, gyerekeknek kiadott újság is kivette a részét. Más baráti szocialista népköztársaságok Magyarországra látogató vezetőit rendszeresen úttörő pajtások köszöntötték, pedig lássuk be, egy 10 éves gyereknek minden öltönyös elvtárs egyforma. Mindaz amire ma akár nosztalgikusan is visszatekinthetnénk, nem volt más, mint ítélőképességgel még nem rendelkező gyerekek ideológiai képzése. Talán az épületben található mozaik ezt visszatükrözi. Csak a nyolcvanas évek második felére puhult fel annyira a rendszer, hogy nem kellett jelentős retorziótól tartani, ha egy diák már nem kívánt KISZ-tag lenni.

  leszgasztroforradalom01.jpg 

Az állomás kettős funkciójú lapos tetős épületében volt már étterem és volt egyszerű kiadóablakos büfé is. A tavalyi év jelentős változást hozott a büfé életében, a finom ételeket kínáló étterem hirtelen bezárt egy időre. A rövid szünet után ismét megnyíló büfé előbb kint működött, majd a benti teret is átfazonírozták és újranyitották. Ugyan a csúszós padlólapot nem sikerült lecserélni, de vidám színes berendezés, új pult, a pultra szamovár a falakra az úttörővasútat ábrázoló retro fotók kerültek. Most éppen zárva van a belső tér, nyár lévén viszont előkerültek a kockás viaszosvásznak és Gyermekvasút mellett elhelyezett tekintélyes méretű napernyők alatt lehet kényelmesen lehet falatozni. Nekünk jobban tetszene, ha lenne reklám a napernyőkön, de így legalább mindegyik egyforma zöld. A megújult konyhára igazán nem lehet panasz, az ételekbe tisztességesen beleteszik a hozzávalókat és klasszikus, de finom magyaros ételeket kínálnak, átlagos büféáron. Hétfő kivételével minden nap van menü, (ide kattintva elolvasható), hétvégén az állandó Jókai bableves mellett kapható még számos laktató főétel, desszert. A palacsinta finom, ezt és a többi ételt is bátran ajánljuk. Vasárnaponként állandóan változó kínálattal Kurunczi József grillvilágbajnok készíti el specialitásait.

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

Kisvasúttól kisvasútig

A Szépjuhászné megállótól nem csak a Hárs-hegy, hanem a János-hegy irányában is lehet továbbmenni. Mindössze 1,8 kilométert kell megtenni a piros sáv jelzésen és már fel is értünk a Schulek Frigyes tervezte gyönyörű kő kilátóhoz. A táv rövid, de legalább meredek. Nem annyira, mintha a Zugligeti útról indultunk volna zöld háromszög jelzésen ugyanehhez a célhoz, de meg lehet éhezni, vagy szomjazni a hegymenet után. A jó hír, hogy itt is van egy büfé, sőt a vásárlóknak ingyen illemhely is. A büfé kínálata átlagos, van szendvics és jégkrém is, a megszokott extra árréssel, de a kiszolgálás kedves volt. Persze itt is az elmaradhatatlan logós napernyők.

leszgasztroforradalom03.jpg

Ha folytatjuk utunkat, akkor újabb csekély két kilométer után Normafán is lehet harapnivalóhoz jutni. Néhány éve már konzumlángos és hot-dog is kapható az időtlen idők óta létező Rétesező mellett. A rétes a helyhez képest nem túl drága, van, amelyik finom is, a kilométerektől megéhezett kirándulónak egy alapos szénhidrátlöket. Ha van időnk, akkor mi inkább otthon készítjük el félkész lapokból, a rétes zamatosabb, puhább változatát, de előfordult, hogy már vásároltunk itt. Normafát és környékét elkezdték felújítani, áttervezni, hogy teret több teret adjanak a természetnek. Ez jól látható a megújuló játszótereken, padokon, útjelző táblákon és az  épülő ingyenes illemhelyeken. Ebből a sorból arculatilag kicsit kilóg a lángosos-rétesen, de remélhetőleg ők is kapnak egy ráncfelvarrást.

 

Irány a Vaskapu-hegy

A Budai-hegység másik kedvelt kirándulóhelye a Vaskapu-hegy, könnyű megközelíthetősége és az innen nyíló páratlan panoráma miatt. A kirándulók száma errefelé valamivel csekélyebb, cserébe büfé nincs. Egy sem. A 11-es busz végállomásánál van egy vegyesbolt, de jobb, ha viszünk magunkkal enni-, innivalót. Néhány évvel ezelőtt viszont úgy alakult, hogy egyenesen a Gourmet-fesztiválról vettük célba az Apáthy-sziklát.

A Millenáris-parkban rendezett Gourmet fesztivál valóban egy igazi fesztivál, a minőségi ételek és a fantasztikus ízek fesztiválja. Már több alkalommal voltunk fesztivállátogatók, így tapasztalatból mondhatjuk, érdemes felkészülten érkezni. Az ízkavalkád miatt úgysem lehet mindent megkóstolni és az egész fesztivált végig enni, érdemes inkább a pénztárcánkra figyelemmel a legjobb ár-érték arányú ételekből falatozni. Általában a fesztivál honlapjának és különböző gasztrocelebek videóinak átböngészése után választunk, így évek óta befutó a KIOSK, a Costes, az IKON, a Larus, de mindig vannak új szerelmek, mint volt a Babel, vagy lett a Borkonyha és a Bori mami. Persze nem csak a különleges ételeket lehet kóstolni, hanem változatos programokat láthatunk a Gasztroszínpadon és testközelből megismerkedhetünk néhány sztárséffel, bepillanthatunk a kulisszák mögé. Idén lesz szó a házi réteskészítésről is, (ide kattintva elolvashatod, mi hogy készítjük). A fesztiválra nyilván minden konyha készül és igyekeznek valami különlegessel előrukkolni. Ez általában sikerül és különleges gasztroélményekkel lehetünk gazdagabbak. 

leszgasztroforradalom02.jpg

Egyik kedvencünk a KIOSK, már évekkel ezelőtt levett bennünket a lábunkról a kacsamájas hamburgerükkel. Nem volt túl nagy méretű darab, de az intenzív íz miatt pont elég is volt ennyi és a desszerten is maradt hely. A fotón a zöldhajtásos cserép egy fantasztikus bazsalikomos málnafagylalatot rejtett csokimorzsával a tetején. Ha már hamburger, akkor megkerülhetetlen a debreceni IKON, ami évek óta megbízhatóan hozza az elvárható minőséget és mennyiséget. Legutóbbi alkalommal falatozva a hamburger-krumpli menüt, egyöntetűen megállapítottuk, hogy sok kiránduló örömmel venné, ha a Budai-hegység valamely kiemelt pontján hozzá lehetne jutni ehhez a minőséghez. A zsömle, a köret és a hús is nagyon finom, kár, hogy Debrecenig kell érte menni. Aki Budapestről a Márta felé tart (ide kattints a túraajánlatért), jól teszi, ha útba ejti a Gyöngyösön a Bori mamit. Az idei fesztiválplakáton látható ételkompozíció sejteti, hogy milyen finom ételt tudnak alkotni, nem véletlen, hogy egyre többen térnek be hozzájuk Gyöngyösre. De rájuk külön is emlékeznénk a kedvességük és közvetlenségük miatt. A Larus passionfruit-os, kókusztejes-fehércsokoládés krémjéről nem készül vállalható minőségű fotó, ahogy egy évvel később a Costes konzervdobozba zárt meggyes pitéjéről sem. Mivel abban az évben az időjárás nem volt túl kegyes, azért nem maradtunk a fesztiválon sötétedésig, hanem elindultunk lesétálni a megevett kalóriákat. A 11-es busszal elmentünk a végállomásig és lesétáltunk az Apáthy-sziklához. Akkor már volt hely a Borkonyha műanyag villanykörtében adagolt, ezért szállítható ázsiai, kókusztejes sárgarépa krémlevesének, ami igazán jó választás volt.

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

Ha végigtekintünk a Budai-hegység kedvelt kirándulóhelyein, elmondhatjuk, hogy van hely minőségi büfét vagy éttermet nyitni, és minden bizonnyal – a Szépjuhászné büfé népszerűségéből kiindulva – lenne rá kereslet. Habár minden gyerek szereti a vattacukrot, mint legutóbbi körsétánkon kiderült, talán a Széchenyi-hegyi végállomásnál ettől többre is lenne igény. A gasztroforradalom, ami minőségi alapanyagokból készített, de azért megfizethető ételeket jelenti Pesten már elkezdődött. Talán egyszer nem áll meg a Millenárisnál a sokak által látogatott Budán és a Budai-hegységben.

Forráskereső körséta a Csacsi-hegyen

A blog tavalyi évét egy naptárral zártuk, amibe az elmúlt évek legszebb fotóiból válogattunk, azért, hogy az is megismerkedjen a Budai-hegység változatos arcával, aki ritkán jár arrafelé. (A naptár innen szabadon letölthető és nyomtatható.) Minden fotó egy jól sikerült kirándulás emlékét őrzi így nagy öröm, hogy a naptár miatt is felkereshetjük ezeket a helyeket.

A Forest&Fruit Naptár 2018 májusi fotóján is a Tündér-szikla látható. Az áprilisi naptár bejegyzésben ajánlottunk 3 túrát, és előtte is volt már szó Zugligetről, az egykori Lóvasút-végállomás kapcsán. Szóval alaposan körbejártunk már – szó szerint is – a környéket. Vajon tartogat-e még meglepetést Zugliget? A helyzet az, hogy igen. Kicsit rendhagyóan, most senkit nem viszünk be az erdőbe, a séta során végig lakóövezetben, de mégis zöldben leszünk.

calendar_hu_201805.jpg

A XIX. század óta töretlen népszerűségnek örvendő Zugliget ma már könnyen megközelíthető autóval, vagy a Nyugati-pályaudvartól a Rózsadombon keresztül kanyargó alacsonypadlós 291-es busszal. A célpont általában a méltán népszerű Libegő, de vannak, akik a zöld háromszög jelzést veszik célba és inkább felsétálnak az Erzsébet kilátóhoz. A Budai-hegyekben egykor számos forrás volt, ez alkalommal néhányat felkeresünk. Ugyanis bármilyen meglepő, alig egy kilométerre a 291-es busz végállomásától a beszédes nevű Csermely úton van egy ma is aktív, felszínen is látható forrás. Szomorú tény, hogy a Béla király útja és a Kútvölgyi út találkozásánál kezdődő Csermely-völgyben egykor 3 forrás – a Csermely-forrás, a Csermely-kút és a Darázs-forrás – közül mindössze az utóbbi látható ma már. A többi áldozatul esett a környék társasház építéseinek.

 20180505_forraskereso01.jpg

A források felderítéséhez haladjunk el a Zugligeti úton a Libegő mellett, térjünk be a kemping területére, majd a híd jobb oldalán lévő lépcsőn menjünk fel. Ha zárva van a lépcső kapuja, akkor a Csermely és Zugligeti út kereszteződéséhez a Zugligeti úton átkelve – a járműforgalom miatt körültekintéssel és óvatosan – tudunk elérni. Innen már csak pár lépés után már fák ölelte úton találjuk magunkat, ami lassan, de masszívan emelkedik. A Hunyad-orom és Csacsi-hegy ölelte völgy csendes, az aszfalt patchwork mintás, előbb balra, majd jobbra is tetszetős házak kúsznak fel a meredek domboldalakra. Van olyan ház, ahol a szintemelkedés miatt egy ferdepályás liftet is beépítettek, ilyen szerkezetekről mostanában a 3-as metró felújítása kapcsán lehet kuriózumként hallani.

20180505_forraskereso02.jpg

A Csermely-kút a Csermely út 10 szám alatt található egy kőlap alatt, a vizét a csatornába vezetik. Egy pár lépéssel feljebb viszont megtaláljuk a Darázs-forrást, melyet 1999-ben állítottak helyre és jól felismerhető a hajtogatott fém darázsszoborról. A forrás vize hideg, mindössze 9 fokos, de nem iható! A felette lévő ház emésztője elszennyezte a forrás vizét. Ezt a forrást elhagyva elérünk a Csermely lépcsőhöz, ahol az aknafedők alól kihallatszik a csatornába vezetett Csermely-forrás csobogása.

20180505_forraskereso03.jpg

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.

A meredek lépcsőn komótosan felballagva a Béla-király útjára érkezünk, itt ér véget a Csillagvölgy. Ahhoz, hogy Zugligetbe visszaérjünk, jobbra kell fordulni Harangvölgy felé, a 155-ös busz végállomásához. Ez a rész már több túránknak is volt végállomása, akár Zugligetből jöttünk a többféle módon, akár a Szépjuhásznétól. A még most is számtalan nevezetességet rejtő részt – gondoljunk csak a Fácánosra – most csak érintjük, egyetlen helyen állunk meg egy fotó erejéig. Itt van ugyanis a Zugligeti Általános Iskola szép és impozáns épülete, mely 4 évenként egyszer biztos szerepel az országgyűlési választásokról szóló hírekben, mint szavazókörzet. Pont a szabadságharc előtt egy évvel is fontos dolgok történtek itt. Ebben az – akkor még kicsit más külsejű és funkciójú – épületben tartották meg a dűlőkeresztelőt, aminek során a Buda külterületei magyar nevet kaptak.

20180505_forraskereso04.jpg

Az iskola után az utat nem az erdőben, hanem a helyenként hiányos járdán folytatjuk.

20180505_forraskereso05.jpg

Jobbra, a Csacsi-hegyre tekintve jól látható, hogy az elhanyagolt épületeket, területeket hogyan veszi ismét birtokba a természet. Kár ezért a területért,  hiszen ahhoz képest, hogy milyen gyönyörű maga az erdő, milyen bájosak az itt található zegzugos útvonalak, bántóan gyakran bukkannak elő elhagyatott, romos, elcsúfított épületek. A járda egy idő múlva elfogy, ezért a túloldalon kell folytatni a sétát, a kicsit kanyargós, lejtős Zugligeti úton. 

20180505_forraskereso06.jpg

 

Hamar előbukkan a Hunyad-orom még érintetlen zöldje, feltűnik a zöld háromszög jelzés és rövidesen ismét a Zugligeti kemping felett átívelő hídra érünk. Ha túrából hiányzó erdőt szeretnénk pótolni, vagy a megtett alig több, mint két kilométert szeretnénk még gyarapítani, akkor azt a zöld háromszög jelzésen túrázva is megtehetjük. Vagy egy cseppet sem egészséges, de néha megengedhető vattacukor elfogyasztása után kipróbálhatjuk Libegőt.

Fontos! A túrázás során érdemes előre, de legkésőbb a helyszínen tájékozódni, hogy előbukkanó forrás vize vajon iható, vagy sem. Sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. 

Tetszett amit olvastál? Kövesd a Forest& Fruit blogot a Facebookon, az Instagramon vagy Pinteresten.